Játékosaink a MOL Fehérvár FC vendégei voltak

  • 2020.06.24. 21:07
  • Fehérvárav19

A keddi, MOL Fehérvár FC – Ferencváros találkozón, mely egyben Juhász Roland és Paulo Vinícius búcsúmérkőzése volt, játékosaink segítségével lövéspontosságban tehették próbára magukat a kilátogatók.

A MOL Fehérvár FC meghívására a Hydro Fehérvár AV19 három játékosa, Andrew Sarauer, Kornakker Dániel és Mihály Ákos vettek részt a programon. Nem volt megállás, a beengedés után a felállított kaput rögtön birtokba vették kisebbek-nagyobbak, nagy volt a nyüzsgés a jégkorongos standnál, még a mérkőzés alatt is. „Láthattuk, hogy mennyi energiát fordítanak a klub körül dolgozók arra, hogy minél több színes programmal kedveskedjenek a mérkőzésre kilátogató családoknak! Jó volt, hogy jégkorongos program is volt a kínálatban, így a gyerekek több sporttal is találkozhattak” – nyilatkozta kapusunk a molfehervarfc.hu-nak.

Hasonlóan vélekedik a keddi programról Andrew Sarauer is, aki azt is elárulta, először járt a MOL Aréna Sóstón. „A program remek volt mind kisebbeknek, mind pedig a felnőtteknek. Jó volt látni, ahogy egymással versenyeztek a kapunál és próbálták felülmúlni egymást. Ami a mérkőzést illeti, tetszett, kiváló volt a hangulat, élőben mérkőzést nézni pedig nagy élmény volt. Kanadában nem olyan népszerű a foci, de mióta Európában élek, követem ezt a sportot. Különleges pillanat volt, amikor a búcsúzó kapitány belőtte a győztes gólt. Fontos számunkra, hogy a város csapatai összefogjanak és megismertessék egymás sportágát a szurkolókkal és gyerekekkel, hiszen belőlük lesz a sportolók és szimpatizánsok következő generációja.”

„Fontos számunkra, hogy minél több ember megismerkedjen a jégkoronggal, és ez a program erre kitűnő lehetőség volt” – foglalta össze tapasztalatait Mihály Ákos. „Sokan, akik követnek bennünket, most első kézből tapasztalhatták meg, milyen érzés kapura lőni és gólt ütni. Voltam már korábban is a MOL Fehérvár FC mérkőzésén, akkor is és most is nagyon jó hangulatú találkozót láttunk, a keddi azonban különleges volt, hiszen éppen a búcsúzó Juhász Roland gólja jelentette a győzelmet. Több sportot is szívesen nézek, a foci az egyik közülük, így nagy öröm volt számomra, hogy meghívást kaptunk erre a mérkőzésre” – zárta szavait a támadó.

A mérkőzés végén csapatunk general managere, Szélig Viktor is köszöntötte a piros-kékek kapitányát.