Újra a Linz ellen

  • 2007.11.27. 08:55
  • FehervárAV19

Mindössze két nap telt el azóta, hogy a két csapat összemérte az erejét, és az Alba Volán 3-0-ra nyert. Kedden újra összecsapnak a felek, ezúttal Linzben.

Vezetőedzői minőségében első győzelmét ünnepelhette Énekes Lajos a hétvégén. "Nagyon jól játszott a csapat 60 percen keresztül, és a szerencse is mellénk állt." - kommentálta az eseményeket a szakember. "Igazi csapatként dolgoztunk együtt, és fegyelmezettek voltunk végig. Remélem, ez a siker jót tesz a fiúk önbizalmának." - tette hozzá a mester.

Minden valószínűség szerint négy sorral vesszük fel a küzdelmet, ugyanakkor kérdéses a beteg Michal Stastny és Benk András játéka. A második sorban így Toni Sihvonen és Artyom Vaszjunyin mellett Sofron István vagy Majoross Gergely léphet jégre. "A kezdőkapusunk Budai Krisztián lesz, aki nagyszerűen védett vasárnap." - tette hozzá Énekes Lajos.

Az Alba Volán menedzsmentje úgy döntött, hogy szerződést ajánl Chris Allennek, akinek vasárnap véget ért a próbajátéka. "Örülünk, hogy meg tudtunk egyezni Chrissel, és marad az Alba Volánban, hiszen csapatunk egyik nagy erőssége." - fejtette ki Ocskay Gábor, szakosztályigazgató. "Bízunk abban, hogy a próbajáték során nyújtott jó teljesítménye kitart a szezon végéig." A klubvezetés további erősítéseken is dolgozik, további egy vagy két játékos érkezése várható a közeljövőben.

EHC Liwest Linz - Alba Volán
Linz, 2007. november 27., 19:15
Vezeti: Trilar, Korosec, Lesniak.