Újabb gyenge harmadik harmad

  • 2007.11.18. 20:50
  • FehervárAV19

Az Alba Volán két harmadon át nyitva tartotta a győzelem kérdését, ám a befejező játékrész elején két rövidzárlat megpecsételte a sorsunkat.

Alba Volán - Klagenfurt AC 3-5 (1-2, 2-1, 0-2)
Székesfehérvár, 1800 néző, vezette: Winter, Hütter, Neuwirth.
Alba Volán: Budai - Svasznek, Horváth, Galvins, Kangyal, Tokaji, Ondrejcik, Stastny, Sihvonen, MacSweyn, Benk, Fodor, Ocskay, Sofron, Kovács, Palkovics, Gröschl, Allen, Vaszjunyin, Majoross. Vezetőedző: Jan Jasko.
Klagenfurt AC: Enzenhofer - Ratz, Quantschnig, Kirisits, Reichel, Furey, Rebek, Tory, Hinz, Norris, Valicevic, Schellander, Horsky, Hager, Ban, Schuller, Ibounig, Schneider, Wilfan, Harand. Vezetőedző: Emanuel Viveiros.

Kisebbfajta rekorddal indult a mérkőzés, nyolc másodperc elteltével emberelőnybe kerültünk, Reichel ugyanis kiütötte a pályáról a pakkot. Sajnos érdemben nem tudtunk mit kezdeni a lehetőséggel, fel sem tudtunk állni, csak Palkovics lövése volt említésre méltó. Alighogy kiegészült a KAC, megszereztük a vezetést, Galvins ugratta ki Sihvonent, aki bevitte a támadóharmadba a korongot, majd álompasszal hozta ziccerbe az előrelopakodó Allent, akinek igazán nem volt nehéz dolga közvetlen közelről. (1-0) A következő percek a játékvezetőről szóltak, egymás után három kiállítással sújtott minket, mindig abban a másodpercben ítélve a következőt, ahogy kiegészültünk volna. Nagy energiákat mozgosítva védekeztünk, és sikerült is megőrizni az előnyt. Kisvártatva végre egy osztrák állt ki, ekkor Kovács két ígéretes próbálkozásának tapsolhatott a közönség. Sajnos azonban a játékrész vége a KAC-é volt, a 19. percben Allen gyakorlatilag Budai kezéből szedte ki a korongot, amely ellenfélhez került, Schneider pedig kihasználta a védelmi megingást. (1-1) Szinte hihetetlen, de alig 15 másodperc múlva ismét a kapunkban táncolt a pakk, a buli után a két védőnk közt ugrott ki Norris, és fantasztikus mozdulattal lőtte ki a pipát. (1-2) Jól elrontottuk a hajrát, de messze volt még a vége.

A második felvonás elejét igencsak megnyomta a Volán, MacSweyn bátor lövése is ígéretes volt, de az igazi ziccer Vaszjunyiné volt, aki már csak Enzenhofer kapussal állt szemben, de a kapuvasat lőtte telibe. Sofron kiállítását megúsztuk a folytatásban, de alighogy visszaállt, mehetett ki Kangyal. Ekkor nem várt, de nagyon örömteli fordulat következett be az emberhátrányban: Galvins lecsapott egy korongra, kiugratta Palkovicsot, aki fonákkal egyenlített. (2-2) Sőt, két perc múlva már ismét nálunk volt az előny, ismét Galvins érdemeit kell hangsúlyozni, a kék vonalról lőtt, a hálóőr mammutjáról pont Fodor elé pattant a játékszer, ő pedig fonákkal a gólvonal mögé csúsztatta. (3-2) Az izgalmaknak és a fordulatoknak ezzel még nem volt vége, igaz, szívesen lemondtunk volna ezekről. Fél perc sem telt el a vezetésünk visszavétele után, amikor egy bal oldali KAC-támadás alatt Norris a jobb oldalon elképesztően üresen maradt, el is jutott hozzá a pakk, és nem is hibázott. (3-3) A 35. percben emberelőnybe kerültünk, de sok veszélyt nem alakítottunk ki, így a döntés a záró húsz percre maradt.

Bizakodva várta a közönség a folytatást, de hamar csalódniuk kellett. Két súlyos egyéni hiba nagyon nehéz helyzetbe hozta a csapatot. A 42. percben Hinz maradt egyedül Budai orra előtt, a kapuelőtér vonalán állva hosszú másodpercekig próbálkozhatott a korong begyötrésével, Allen közelről nézte a fejleményeket, majd bosszúsan vehette tudomásul, hogy a harmadik kísérletével vezetéshez juttatja a Klagenfurtot Hinz. (3-4) Alig két minutum múlva tovább nőtt a hátrányunk, Hinz és Allen párharcát újfent az előbbi nyerte, megkerülte az ámélkodó hátvédet, kicsalta Budait, majd beemelte a pakkot. (3-5) Jasko mester rögtön reagált, leültette a teljesen dekoncentrált hátvédet, helyén Ondrejcik játszott a folytatásban. A csapaton a fáradság jelei is kezdtek kiütközni a hátralevő percekben, mentünk előre becsülettel, próbálkoztunk a felzárkózással, ám a szerencse is elpártolt tőlünk, illetve be-becsúsztak szabálytalanságok is. Nem tudtuk megszerezni negyedik gólunkat, így elvitte a két pontot a KAC egy olyan mérkőzésen, amelyen a játék képe alapján a pontosztozkodás igazságosabb lett volna talán.

Mestermérleg, Énekes Lajos: Két, aránylag jó harmad után egy gyenge harmadik harmadot produkáltunk. A védekezésre kellett volna figyelni, hogy ne kapjunk gólt, és ha lehetőség adódik, kontrázzunk, erre saját, teljesen érthetetlen, megmagyarázhatatlan hibánkból kaptunk kettőt is. Az utóbbi két, jobban sikerült meccsünk után talán elhittük, hogy lehet bonyolultabban is játszanunk, holott a tanulsága éppen az volt a múltkori találkozóknak, hogy az egyszerű játék a célravezető.

Mestermérleg, Emanuel Viveiros: Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, és az is volt. Az Alba Volán nagyon jó az otthonában, ezt újfent igazolta.