Továbbra is az első helyen

  • 2018.11.26. 20:00
  • Fehérvárav19
Juniorcsapatunk magabiztos győzelmet aratott mindkét múlt heti mérkőzésén. Andrej Brodnik vezetőedző, illetve Almási Márk és Kovács Alex értékeltek.

Juniorcsapatunk négy fordulóval az osztrák bajnokság alapszakaszának vége előtt vezeti a tabellát.

Az elmúlt héten először a Znojmo otthonába látogattak a fiatalok, ahol ötgólos győzelmet arattak. A találkozó után Andrej Brodnik vezetőedző így vélekedett: „Znojmoba utaztunk csütörtökön, a cseh ellenfelünk mindig erősnek számít. Ennek ellenére többnyire mi irányítottuk a mérkőzést, ahogyan a végeredmény is mutatja. Sajnos még mindig követünk el hibákat a védekező harmadban, nem vagyunk száz százalékosak. Az egy az egy elleni szituációkban még fejlődnünk kell. Nem vagyunk annyira határozottak és fegyelmezettek, mint amennyire annak kéne lennünk. Ezen a meccsen nem voltunk a legjobbak, de a három pontot megszereztük. Örülök, hogy jó volt az emberelőny-kihasználásunk, ez mindig fontos, úgy gondolom, jó úton járunk.”
 
Almási Márk, az együttes centere egy góllal járult hozzá csapata győzelméhez és a következőket mondta el a Znojmo elleni mérkőzésről: „Viszonylag későn kezdődött a csütörtöki meccs, ez az első harmadban egy kicsit meg is látszott a védekezésünkön. Szerencsére a második és a harmadik játékrészre felébredtünk. Pörgős, harcos meccset játszottunk és pontos helyzetkihasználassal nyertünk."
 
Kovács Alex, a fehérváriak támadója így nyilatkozott a találkozó után: „Úgy utaztunk Znojmoba, hogy nagyon nehéz mérkőzés áll előttünk és figyelnünk kell a kiállitasainkra, illetve sokkal jobban ki kell használnunk az emberelőnyeinket. Az első harmadban sokat támadtunk, sikerült is megnyernünk, a második játékrészben kicsit visszakapcsoltunk, az ellenfél pedig ki is használta ezt. A harmadik harmadára úgy mentünk ki, hogy rá kell tennünk egy lapáttal a teljesítményünkre, mert a Znojmo szeretné otthon tartani a három pontot. Betartottuk az edző által kiadott utasításokat, figyeltünk a védekezésre és végül sikerült megszerezni a győzelmet.”
 
Végeredmény: HC Orli Znojmo – Fehérvár AV19 2-5 (0-2, 1-0, 1-3)
Összeállítások:
HC Orli Znojmo: Holik (Patha) – Pis, Molnar, Sigmund, Bazala, Konecny, Klus, Sana, Svoboda, Del Favero, Jonas, Pilek, Matecha, Kuluris, Peri, Kosnar, Hladonik, Ludvik, Sorger
Fehérvár AV19: Horvát D. (Adorján) – Kovács, Halai, Németh K., Rajz, Németh Á., Horváth M., Kóger, Dobmayer, Dézsi, Kis, Rétfalvi, Almási, Péter, Vizi, Buzás, Ambrus, Erdély
Gólszerzők: Svoboda, Hladonik illetve Péter (3), Almási, Dézsi

A Győr elleni hazai találkozó összefoglalója: 


Vasárnap hazai jégen játszottak a juniorok, ahol nagyarányú, 11-1-es győzelmet arattak. Andrej Brodnik vezetőedző így értékelt a meccs után: „Nem volt túl erős az ellenfelünk, az eredmény mutatja, hogy elég nagy különbség van a két csapat között. Szerettük volna, ha nem kapunk gólt, de sajnos ez nem sikerült. Az ellenfélen lehetett érezni, hogy a hatodik kapott gól után már csak azt várják, hogy vége legyen a mérkőzésnek, hiszen nem tudták felvenni a tempót. Természetesen ezeket a meccseket sem becsüljük le, hiszen a bajnokságban ugyanúgy számítanak, így ez is egy győztes mérkőzés, és hat pont a javunkra.”
 
Almási Márk a nagyarányú győzelem ellenére nem volt teljesen elégedett a csapattal: „Vasárnap a Győr ellen játszottunk, korai meccs volt, de ennek ellenére végig mi irányítottunk. Sok dolgot tudtunk gyakorolni, amit az edzéseken csinálunk. Nagyon sok helyzetünk volt, amiket gólra tudtunk váltani, de a védekező harmadban nem voltunk pontosak, ebből sajnos gólt is kaptunk. Azt gondolom, hogy két jó meccset sikerült játszanunk a múlt héten, ez pedig önbizalmat adott néhány embernek és összességében a csapatnak is.”
 
Kovács Alex a következőket mondta el a találkozó után: „Vasárnap a Győr csapatát fogadtuk, a meccsre amire ugyanúgy készültünk, mint bármelyik másikre, mert tudtuk, hogy a Győr tud meglepetést okozni. Úgy gondolom, nagyon jól sikerült a mérkőzés, mert a helyzeteink nagy részét be tudtuk lőni és így itthon tudtuk tartani a hat pontot.”

Végeredmény: Fehérvár AV19 – Győri Nemak-Dana ETO HC 11-1 (2-0, 6-0, 3-1)
Összeállítások:
Fehérvár AV19: Adorján (Usnik) – Szabó, Kovács, Halasi, Németh K., Roczanov, Galusnyák, Rajz, Németh Á., Horváth M., Kóger, Dobmayer, Ilic, Dézsi, Kis, Rétfalvi, Almási, Vizi, Parragi, Ambrus
Győri Nemak-Dana ETO HC: Orosz (Szücs) – Takács, Ambrus, Róth, Németh, Sándor-Székely, Tamás, Benedek, Simon, András-Csáki, Székely, Kovács, András, Antal, Karda, Hajnal
Gólszerzők: Roczanov, Kovács (3), Németh K., Vizi, Horváth M., Almási (2), Dézsi, Ambrus illetve Róth