
Hírek
/ 2009.03.17. 08:59
A döntő harmadik összecsapása
Kedden 18:00-i kezdettel útjára indul a korong a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén a Székesfehérvári Jégcsarnokban. Remélhetőleg telt ház és jó hangulat fogadja majd a küzdő feleket, és remek hokit láthatunk majd.
/ 2009.03.16. 21:35
Ifidöntő: szépített a csapatunk!
Sikerült a szépítés az Alba Volán ifjúsági csapatának a Dunaferr elleni döntőben, hiszen a ma esti mérkőzésen a kék-fehérek 8-5-re legyőzték megyei riválisukat. Folytatás szerdán, szintén Székesfehérváron.
/ 2009.03.16. 17:15
A kölykök az aranyért, a serdülők a bronzért játszhatnak
Dunaújvárosban aratott nagyszerű 2-1-es győzelmének köszönhetően az Alba Volán kölyökcsapata került a döntőbe, míg a serdülők 4-3-ra kikaptak a MAC Népstadiontól, így ők a bronzéremért küzdhetnek. Mindkét egylet az SC ellen játszik.
/ 2009.03.16. 13:49
Gebei az EBEL-döntőbe elég jó, az Újpestnek nem
Hétfő délelőtt eldőlt, hogy az OB I döntőjének harmadik mérkőzésén, kedden, osztrák nemzetiségű játékvezető fog közreműködni, Robert Falkner.
/ 2009.03.16. 09:00
A Héraklész válogatott is győzött
Az OB I rájátszás 5-7. helyéért zajló küzdelemben az Alba Volán farmcsapata immár a negyedik mérkőzését játszotta, ezúttal a fehérvári játékosokkal teletűzdelt U18-as Héraklész válogatott ellen, s a vendégek 5-2-re győztek Székesfehérvárott.
/ 2009.03.15. 20:00
Nehéz szülés volt
Az Alba Volán két harmadon át gyengén játszott, de az erőnléti különbség ismét kijött a harmadik harmadra, így végeredményben nagy gólkülönbségű győzelmet aratott a bajnoki címvédő.
/ 2009.03.14. 22:53
A második felvonás következik
Nem ideális időpontban, nemzeti ünnepünkön, vasárnap 14:30-kor folytatódik a bajnoki döntő. Az UTE hazai pályán mindenképpen szeretne szorosabb mérkőzést játszani, mint pénteken, de ehhez a Volánnak is lesz egy-két szava.
/ 2009.03.14. 18:11
Ezúttal sem sikerült Miskolcon
A rájátszás 5-7. helyért zajló küzdelmében az utóbbi időben egyre jobb formába lendülő Miskolc fogadta az Alba Volán farmcsapatát, s különösen a második harmadban fel is őrölte a mieink ellenállását, így a fehérvári fiatalok 8-1-es vereséget szenvedtek.