A második felvonás következik

  • 2009.03.14. 22:53
  • FehervárAV19

Nem ideális időpontban, nemzeti ünnepünkön, vasárnap 14:30-kor folytatódik a bajnoki döntő. Az UTE hazai pályán mindenképpen szeretne szorosabb mérkőzést játszani, mint pénteken, de ehhez a Volánnak is lesz egy-két szava.

A döntő első találkozóján az első harmadban a gólhelyzetek kihasználásával hadilábon állt a Volán, a második húsz percben a támadójáték is akadozott, az utolsó játékrészre azonban összeálltak a kirakós játék darabkái, és futószalagon jöttek a gólok is.

"Amikor négy sorral játszunk, óhatatlanul is lassabban lendülnek bele a játékosok. Ennek az az oka, hogy egy adott ötös ritkábban kerül bevetésre. Tegnap sem volt ez másként. Arra számítottunk előzetesen is, hogy a három sort alkalmazó ellenfél erejét fokozatosan fel fogjuk őrölni, és ez be is következett" - értékelte a pénteki eseményeket Énekes Lajos, vezetőedző.

Amikor a mérkőzés derekán még vendégvezetést mutatott az eredményjelző, a közönség egy kisebb része elégedetlenségének adott hangot. A játékosok azonban nem hagyták, hogy a lelátói idegesség átragadjon rájuk. Az oly fontos egyenlítő gól szerzője, Jason Guerriero is végig megőrizte hidegvérét.

"Sohasem fordul meg a fejemben, hogy ne nyerhetnénk. Akár a kishúgommal játszom görhokit az utcán, akár a világ legjobb csapata ellen indulok harcba, sosem tartok attól, hogy a másik jobb lenne. Azt látni kell, hogy egyetlenegy bajnoki döntőben sem rontanak egymásnak fejetlenül a csapatok, irreális elvárni, hogy már az első harmadban több gólos előnyre tegyen szert az egyik fél. Pénteken végig a mi kezünkben volt a meccs, többet lőttünk kapura, nekünk voltak a nagyobb helyzeteink, az ellenfél alig jutott el a kapunkig, és erőnlétileg is jobban bírtuk. Hiába vezettek negyed órán át, már csak ezek miatt sem volt ok az aggodalomra" - vázolt fontos szempontokat a csatár.

Most azonban már előre kell nézni, hiszen vasárnap következik a második összecsapás. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a március 15-i ünnepségek miatt a fővárosi közlekedés nehézségekbe ütközhet. Több útlezárás is nehezíti a forgalom zavartalan bonyolódását. Autóval közlekedő drukkereink a Fővinform honlapjáról friss információkat kaphatnak a Megyeri úti jégcsarnok irányába vezető utak igénybevételi lehetőségeiről.

Újpesti TE - Alba Volán
OB I. döntő, második mérkőzés, 2009. március 15. 14:30
Vezeti: Kincses, Abonyi, Haszonits.