Négy mérkőzés vár a héten a juniorokra

  • 2018.11.27. 12:00
  • Fehérvárav19
U20-as csapatunk a héten négy mérkőzést játszik, melyeken összesen tizenöt pontot gyűjthetnek. Andrej Brodnik vezetőedző, illetve Halasi Márk és Rétfalvi Kristóf mondták el várakozásaikat.

Kedden a Vasas otthonába utaznak a juniorok, majd három hazai mérkőzés következik. Csütörtökön az Újpest, szombaton a KMH, vasárnap pedig a KMH és a Miskolc legjobbjaiból álló együttes érkezik Székesfehérvárra.

Andrej Brodnik vezetőedző bizakodó az előttük álló héttel kapcsolatban: „A Vasassal még nem találkoztunk ebben a szezonban, de úgy gondolom, ha fegyelmezetten játszunk, nem lehet gond. Csütörtökön kemény meccsünk lesz, hiszen az Újpest áll mögöttünk a bajnokságban, így a héten talán ez lesz a legfontosabb mérkőzés. Úgy gondolom, izgalmas összecsapás lesz, hiszen a tabella elején helyet foglaló csapatok találkozói mindig ilyenek. Szombaton magyar bajnoki mérkőzést játszunk, nem lehet kifogásunk, nyerni kell, hiszen elég nagy különbség van a két csapat között. Vasárnap a KMH-DVTK Select érkezik hozzánk, velük már kétszer találkoztunk idén, mindkét alkalommal mi bizonyultunk jobbnak. Ettől függetlenül komolyan vesszük ezt a mérkőzést, szeretnénk a hetet négy győzelemmel befejezni. Úgy gondolom, ez jó zárás lenne a junior-világbajnokság előtt.”
Halasi Márk, a fehérvári juniorok védője így nyilatkozott az előttük álló hétről: „Minden meccsen úgy korcsolyázunk ki a jégre, hogy nyerni szeretnénk. A héten mind a négy találkozótól jó meccset várok, természetesen az összeset győzelemmel szeretnénk zárni. Csütörtökön lesz talán a legnehezebb találkozónk, az UTE ellen lépünk pályára, ők jelenleg a második helyen állnak. Csak a felkészülési időszakban találkoztunk velük, akkor egy szoros mérkőzésen sajnos alulmaradtunk, de most szeretnénk visszavágni nekik emiatt. A célunk, hogy magunk mögött tartsuk őket a tabellán és megnyerjük az alapszakaszt, a héten pedig a tizenöt pont megszerzése a cél.”

Rétfalvi Kristóf, az együttes támadója győzelmet vár csapatától mind a négy találkozón: „Ezen a héten négy mérkőzésünk lesz. Kettő csak a Magyar Bajnokságban, egy az EBYSL-ben, egy pedig mindkettőben számít. Kedden este a Vasas otthonába látogatunk, az idén még nem játszottunk ellenük, de a tabellán elfoglalt helyezések alapján győzelmet várok. Szombaton és vasárnap a KMH két csapata ellen játszunk, ismerjük őket, játszottunk ellenük, hazai pályán mindkét esetben kötelező a győzelem. A hét számomra legjobban várt mérkőzése a csütörtök esti Újpest elleni rangadó, ahol a csoportunk első két helyezettje találkozik egymással. Itt a pontok mellett a presztízsnek is óriási a szerepe. A célunk ezen a héten is a maximális pontszám megszerzése.”

Juniorcsapatunk a héten három mérkőzést játszik hazai jégen, melyek időpontjai a következők:
Fehérvár AV19 - UTE 2018. november 29., csütörtök 18:00 
Fehérvár AV19 - KMH 2018. december 1., szombat 14:30
Fehérvár AV19 - KMH-DVTK december 2., vasárnap 13:30