Megtűrtből befogadottá váltunk

  • 2009.02.17. 14:15
  • FehervárAV19

„Alapcélt és küldetést is teljesített az Alba Volán jégkorongcsapata az EBEL 2008-2009-es szezonjában, s ma már nem megtűrt, hanem befogadott csapattá nőtte ki magát a kék-fehér egylet.”

Mindez a székesfehérvári jégcsarnokban megtartott sajtótájékoztatón hangzott el, amelyen az Alba Volán vezetősége és szakmai stábja értékelte a mögöttünk hagyott 54 alapszakasz mérkőzést.

Tóth István, a névadó Alba Volán Zrt. vezérigazgatója, egyben a klub társelnöke az elégedettség hangján kezdte értékelését.
- Abból kell kiindulni – vágott bele Tóth István -, hogy mik voltak a lehetőségek, az elvárások, és ehhez képest milyen eredményt értünk el. Örömmel mondhatom, hogy a vezetés maximálisan elégedett a teljesítménnyel és a hangulattal, s ami néhány éve még elképzelhetetlen volt - nevezetesen hogy minden mérkőzésre két-háromezer drukker látogasson ki -, az ma már valóság. Úgy vélem, alapcélt és küldetést is teljesítettünk, s meggyőződésem: a magyar jégkorong azért tart ott, ahol, mert az Alba Volán nem tért le a megkezdett útról. Nincs hiányérzetünk amiatt, hogy nem sikerült a legjobb nyolc közé kerülnünk, mert ha a Salzburg elleni mérkőzés után nem véreztetnek ki bennünket, akkor ott vagyunk a legjobbak között. A klub annak is megfelelt ebben a nehéz szezonban, hogy a fehérvári nevelésű, vagy fehérvári kötődésű fiatalokat beépítse a csapatba, de sajnos a vágyak és az anyagi helyzet nem igazodott egymáshoz. Hiába a szapporói siker, a szponzori kör alig bővült, így e téren folyamatos lemaradásunk volt az osztrák liga többi csapatához képest. Ez viszont a jégen cseppet sem látszott, ami szintén a csapat és a szakmai stáb érdeme. Éppen ezért elégedettek lehetünk most, az értékelések óráiban.

Ted Sator vezetőedző szerint az igazi Alba Volánt az alapszakasz utolsó hónapjában láthatta a közönség.
- Voltak nagyon hosszú napjaink – kezdte mondandóját a szakember -, de összességében egy sikeres szezont zártunk. a legjobb nyolc közé 11 pont hiányzott, amit egyértelműen a 12, illetve 16 meccses eltiltásra vetítem vissza. Amit a csapat az utolsó hónapban nyújtott, az volt az igazi Alba Volán, s büszke vagyok arra, hogy ez a csapat rengeteget fejlődött az elmúlt évhez képest. Külön kiemelném a fiatal játékosaink fejlődését, s a végére ők is magukra találtak, jó teljesítményt nyújtottak. Rengeteg segítséget kaptam meghatározó, „veterán” játékosainktól – gondolok itt Ocskayra, Palkovicsra, Szuperre, Horváth Andrásra -, így elérhettük azt, amit tavaly nem: minden csapattól pontot, pontokat raboltunk. Az 55. mérkőzésünkre ugyan nem készülhetünk, de ez a csapat bebizonyította, hogy a tétnélküli összecsapásokat sem veszi félvállról, hiszen a Vienna Capitals ellen vasárnap életük meccsét játszották.

A klub szakosztály igazgatója, Ocskay Gábor nem csak a múltról, de a jövőről is beavatta az érdeklődőket.
- Téved, aki azt hiszi: a szezon végén vagyunk, mert még előttünk van a csíki torna, az OB I döntője, valamint a svájci világbajnokság, így még csak most következik a negyedik negyed. Valóban sokat fejlődtünk tavalyhoz képest, de meg kell jegyeznem, hogy az anyagi kritika is teljesen jogos, mert vannak tételek, amire egyszerűen nem lehet felkészülni. Mi a bajnokság előtt 245 eurós árfolyammal számoltunk a költségvetésben, ami jelen pillanatban 308 forint, ez pedig jelentkezik a játékvezetői díjazásban, az utazási költségekben, a szállásban, mindenben. Súlyos százezreket jelent ez nekünk minden hónapban, de éltünk már meg ebben a csarnokban kemény időket, 1990-ben például úgy volt, megszűnik a felnőtt csapat… Most már a jövőre is szeretnénk koncentrálni, s egy új generációt beépíteni a csapatba, amely átveszi a mostaniaktól a stafétabotot. Gondolok itt akár Kóger Danira, Bartalisra, Hegyire, Sofronra, Jobb Dávidra, Tóth Adriánra, mert az ő fejlődésük komoly cél a klub életében. Ami pedig az előttünk álló időszak programját illeti: február 24-26. között Csíkszeredában veszünk részt egy emléktornán, majd március 5-én kezdődik az OB I elődöntője, amely három győztes mérkőzésig tart, míg a döntő – négy győzelemig – március 13-án kezdődik. Az utolsó – ha szükséges – hetedik összecsapásra 25-én kerül sor - egyébként minden páratlan napokon lesznek a döntő mérkőzései -, s 27-én már a válogatott kezdi meg a felkészülést Svájcra, reméljük minél több székesfehérvári korongossal. A vb utolsó csoportmérkőzése május 4-én lesz. Ebből is látható, mekkora terhelésnek vannak kitéve a játékosaink, akik közül, ha valaki minden meccsen játszott, s még válogatott is, akkor a mérkőzésszáma bizony eléri a hetvenet. Ahogy a farmcsapat játékosai is nehéz szezon végére érnek hamarosan, hiszen többségük az ifiben és a farmban egyaránt játszott. Sajnos idén kevesen voltunk, jövőre legalább 25 mezőnyjátékos és három kapus kell, no meg legalább olyan példátlan összefogás és segítőkészség, amit mondjuk a Salzburg elleni meccs után tapasztaltunk…

Gál Péter Pál sportbizottsági elnök biztosította a szakosztályt, hogy a város a jövőben is kiáll a jégkorong mellett.
- A város nevében szeretném megköszönni a csapatnak a szezont, amivel egyre több fehérvári sportbarátot maga mellé állított. Kiváló példa az Alba Volán arra, hogy egy klub miként adja vissza a támogatást a városnak és a szponzoroknak. Székesfehérvár sportbizottsága elnökeként mindent megteszek azért, hogy a város a következő időszakban is támogassa az Alba Volánt, minimum az eddigi keretek között. Nagyszerű érzés volt tapasztalni, hogy az Alba Volán az EBEL-ben nem megtűrt, hanem befogadott csapat lett.

AG