Kihirdették a juniorválogatott keretét

  • 2018.10.30. 18:00
  • Fehérvárav19
Az U20-as együttes Négy Nemzet Tornán szerepel a válogatott szünetben Pesterzsébeten. Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiát kilenc játékos -egy kapus, négy védő és négy csatár- képviseli majd a megmérettetésen.

A magyar U20-as válogatott a francia, a szlovén és az olasz csapatot fogadja a jövő héten. Vas Márton vezetőedző és stábja összesen 28 játékost hívott be – 4 kapus, 10 védő és 14 csatár alkotja a keretet. Öt magyar csapatból kerültek be jégkorongozók a névsorba, egy játékos Erdélyből, három Svájcból, egy-egy pedig Svédországból, Németországból és Finnországból érkezik. Vannak hiányzók is: Péter Andor és Nagy Ákos, a két fehérvári csatár sérülés miatt hagyja ki a tornát, Papp Kristóf pedig klubkötelezettségek miatt nem tud hazajönni.

A keret november 6-án, kedden kezdi meg a közös munkát két jeges edzéssel a Tüskecsarnokban, míg szerda délelőtt egy gyakorlás vár a csapatra. Ezt követően szűkíti a keretet az edzői stáb. A csapat átköltözik Pesterzsébetre, ahol délután már a végleges csapat is edzést tart.

A magyar csapat csütörtökön este az olaszok ellen kezdi meg szereplését, aztán pénteken Szlovénia lesz az ellenfél. A torna szombaton délután a franciák elleni meccsel zárul. A négy csapat közül a szlovénnel és az olasszal a decemberi, divízió I/B világbajnokságon is találkoznak majd a mieink.

A program
2018. november 8., csütörtök, 19:00: Magyarország - Olaszország
2018. november 9., péntek, 19:00: Magyarország - Szlovénia
2018. november 10., szombat, 15:30: Magyarország - Franciaország

A juniorválogatott kerete:

NÉV POSZT KLUB

Nagy Krsitóf

K MAC
Szeles Martin  K Fehérvári Titánok
Tóth Károly Balázs K Vasas
Kovács Dávid K Langnau (SUI)
Bugár Gábor V MAC
Falus Ádám V Zürich Lions (SUI)
Fejes Nándor V MAC
Fekete Botond V UTE
Horváth Milán V IOGJA
Kiss Roland V Fehérvári Titánok
Sándor Flórián V Fehérvári Titánok
Seregély Máté V MAC
Szécsi Patrik V Hokiklub Budapest
Vas Márk V Fehérvári Titánok
Császár Hunor  Cs Fehérvári Titánok
Csiki Attila Cs Vasas
Horváth Bálint Cs Rögle (SWE)
Horváth László Cs SC Csíkszereda
Kovács Alex  Cs IOGJA
Kovács Sebestyén  Cs UTE
Kreisz Brúnó Cs MAC
Madácsi Benedek Cs Fehérvári Titánok
Mihály Ákos Cs Fehérvári Titánok
Péter Donát Cs Augsburg Panthers (GER)
Révész Marcell Cs Zürich Lions (SUI)
Szalma Zsolt Cs UTE
Szigeti Ákos  Cs MAC
Vértes Nátán Cs HPK (FIN)

Stáb:
Vas Márton - vezetőedző
Kiss Dávid - edző
Horváth András - edző
Jukka Kontsas - kapusedző
Ágoston Olivér - fizioterapeuta
Speier Kálmán - felszerelés menedzser
Végh Benedek - csapatvezető
Závodszky Szabolcs - médiamenedzser