
Kemények és agresszívek
- 2009.01.27. 10:23
- FehervárAV19
„Annak ellenére, hogy a Graz nem számít élcsapatnak az EBEL-ben, játékosaik bárki ellen felveszik a versenyt a mezőnyben, ezzel is magyarázható, hogy az alapszakasz második felében alig szenvedtek vereséget.”
Mindezt Énekes Lajos másodedző nyilatkozta az Alba Volán ma esti ellenfeléről. A kitűnő tréner hozzátette:
„A Villach elleni mérkőzést nagyszerűen előkészítettük, hiszen az Innsbruckot 10-1-re legyőztük, ami a liga eddigi eredményei közül egyértelműen kitűnik, de vasárnap a VSV-vel szemben már sokkal keményebb dolgunk volt. Két játékosunkat azonban mindenképpen ki kell emelnem: Szuper Levente és Ocskay Gábor is kitűnő teljesítményt nyújtott, amire a Graz ellen is szükség lesz.”
A Graz játékosai kemények és agresszívek Énekes Lajos szerint, ezért nagyon nehéz mérkőzés vár a Volánra:
„Mai ellenfelünk egyik legveszélyesebb fegyvere, hogy ha beviszik a korongot a támadó harmadba, akkor az akciót mindenképpen kapura lövéssel próbálják befejezni, s a kipattanókra is rettentően ügyelnek. Habár a Graz nem tartozik az EBEL élcsapatai közé, mégis nehéz ellenük játszani, mert a játékosaik kemények, agresszívek, s bármely csapat játékosai fölé kerekedhetnek. Talán ezzel is magyarázható, hogy az alapszakasz második felében kevés vereséget szenvedtek. Ez a Graz ugyanis már nem a bajnokság elején megismert Graz…"