
Jan Jasko távozik a Volántól
- 2007.11.22. 12:20
- FehervárAV19
Csütörtökön közös megegyezéssel szerződést bontott Jan Jasko vezetőedzővel az Alba Volán jégkorongcsapata. Az új szakvezető kinevezéséig Énekes Lajos, a csapat eddigi pályaedzője látja el a vezetőedzői feladatokat.
Az Erste Bank Liga rajtja óta két hónap telt el - ennyi idő már elegendő ahhoz, hogy értékelni lehessen a csapat szerepését. Ennek jegyében történtek már változtatások a játékoskeretben, és most eljött az idő, hogy a szakmai munkával kapcsolatos következtetések is megszülessenek. "Köszönjük mindazt a munkát, amit Jan Jasko az Alba Volánért tett, háromszor vezette magyar bajnoki címhez, kétszer Interliga-győzelemhez a klubot. Rengeteg pozitívumot hozott az Alba Volánhoz, az ő érdeme, hogy fizikailag felvesszük a versenyt a Liga együtteseivel. Azonban olyan mentális, pszichés problémák vannak a csapaton belül, amelyeket mielőbb rendeznünk kell." - vázolta a döntés hátterét id. Ocskay Gábor, szakosztály-igazgató.
Tóth István, az Alba Volán SC társelnöke elmondta, hogy a klubvezetés meggyőződése szerint a csapat jobb teljesítményre képes annál, mint eddig mutatott. "Változtatni kellett, de kapkodni nem akartunk, hiszen ez sosem volt jellemző ránk. Az elnökség hosszasan értékelte a helyzetet, több körben, és végül bölcs döntés született. Január 7-30. közöttre kell csúcsformába kerülni, ezzel a lépéssel erre minden esély meg is van."
A menedzsment elsősorban északon, finn és svéd szakvezetők közt keresi Jasko mester utódját. Több jelölt is akad, a velük folytatott tárgyalások menetétől függően az elkövetkezendő napokban derülhet ki, hogy ki veszi át a csapat irányítását. Ám addig sincsen megállás az EBEL-ben, hiszen pénteken a Salzburg otthonában kell helytállni, vasárnap pedig érkezik a Linz. E két mérkőzésen bizonyosan Énekes Lajos kezében lesz a marsallbot. A fiatal szakember 18 szezonon át volt az Alba Volán védőjátékosa, pályaedzőként pedig olyan trénerek mellett dolgozott, mint Jan Jasko, Pat Cortina, Branislav Sajban vagy éppen Karel Dvorák. Most bemutatkozhat vezetőedzőként is. "Köszönöm a bizalmat, a vezetőedzői pozíció mindenkinek az álma, aki edzősködni kezd. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy a végső megoldás a jelenlegi helyzetben egy új szakember érkezése. Nagy öröm volt számomra Jan Jaskóval dolgozni, de megfontolt, okos lépés volt, amit a vezetés meglépett. Nagy változásokra nem kell számítani, kisebbekre azonban igen. Az utolsó egy-két mérkőzésen voltak olyan módosítások, amelyek nem voltak jók, ezek terén visszatérünk a korábbi megoldásokhoz. Elsősorban mentálisan kell javulni, ez most a legfontosabb. A szekér megy tovább, igyekszünk kihasználni, hogy az edzőváltásoknak általában vannak pozitív hatásai. De ez nem jelenti azt, hogy csak az edző volt eddigi problémáink oka." - mondta el honlapunknak Énekes Lajos.
Hogy a cspatot sikerül-e felrázni ezzel a lépéssel, pénteken a Salzburg otthonában, és vasárnap, Székesfehérváron, a Linz ellen kiderül.