Ifi-döntő második felvonása
- 2008.03.12. 10:52
- FehervárAV19
A Dunaferr SE otthonában tegnap 3-2-es vereséget szenvedett az Alba Volán csapata az ifjúsági bajnokság döntőjének első összecsapásán. Visszavágó ma 19 órakor a székesfehérvári jégcsarnokban.
Dunaferr SE - Alba Volán SC 3-2 (0-1, 1-0, 2-1)
Rendkívül szoros, izgalmas mérkőzésen jutott előnyhöz a két győztes találkozóig tartó ifjúsági döntőben a Dunaferr, pedig a tegnap délutáni meccs a Volánnak kezdődött jobban.
A 15. percben ugyanis Sofron István találatával a székesfehérváriak vezettek 1-0-ra, s ezzel zárult az első harmad. A hazaiak a 36. percben Pozsgai Tamás révén tudtak egyenlíteni, így az első két játékrész után döntetlen állt az eredményjelzőn. A záró harmad kétségkívül a Dunaújvárosnak indult kedvezőbben, mert négy perc elteltével Jonkl László gólja a vezetést jelentette a hazai gárdának, de nem sokáig örülhetett a vezetésnek Vladimir Babic együttese, hiszen az 52. percben Tóth Adrián találata egalizálta az állást. A végeredmény az 57. percben alakult ki, ekkor Jonkl László átadását Kiss Dániel váltotta gólra.
Természetesen ezzel a vereséggel semmi sincs veszve az Alba Volánnak, hiszen ma este 19 órakor Székesfehérváron rendezik a döntő második összecsapását, amire klubunk vezetői nagyon várják a lelkes, fanatikus Volán-szurkolókat, akik buzdításukkal beleajszolhatják csapatunkat a győzelembe.
AG