
Horváth András: Nem szeretnek minket…
- 2008.09.29. 20:12
- FehervárAV19
Fantasztikusan kezdte az EBEL idei küzdelemsorozatát az Alba Volán, négy meccsből négy győzelem, ami azonban az Alba Volán védője, Horváth András szerint nem mindenkinek tetszik…
A Villach elleni győztes mérkőzés után csapatunk kitűnő védője, Horváth András nyilatkozott, s többek között ezt mondta:
- Nagyon örülünk a négy győzelemnek, de saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy ezzel bizony sokan nem így vannak. A Villach elleni bíráskodáson is látszott: a többségnek nem érdeke, hogy egy „szegény” magyar csapat ott legyen a legjobbak között, sokaknak szúrja a szemét, hogy mi veszélyt jelentünk a nagyok játékára, mert most már ki lehet jelenteni, hogy feszültséget keltünk az ellenfeleinkben. Ennek jellemző példája volt a legutóbbi bírói tevékenység…
Kissé higgadtabban értékelte a játékvezetők tevékenységét Énekes Lajos, az Alba Volán másodedzője:
- A Villach ellen tényleg kissé egy oldalra mentek a büntetések, de azért ezeket a kétperceseket be lehetett fújni. Más kérdés, hogy míg nekünk rendre be is fújták, addig a túloldalon sokat elnéztek, s ez valahol bosszantó. Arra kell törekednünk, hogy ne adjuk meg az esélyt a kiállításra.
A magunk részéről annyit jegyeznénk meg: vasárnap este valóban megdöbbentő volt látni a bírók tevékenységét. Reméljük, hogy már a következő mérkőzéseken bebizonyosodik: a játékvezetők is felnőttek, felnőnek az EBEL színvonalához, ahogy tette azt az Alba Volán és az összes osztrák bajnoki résztvevő egylet…
AG