Hibátlan hétvége

  • 2019.09.24. 20:00
  • Fehérvárav19
Juniorcsapatunk az elmúlt hétvégén játszotta első három mérkőzését az EBYSL-ben, egy Development Weekend keretében.

Juniorcsapatunk nem veszített még pontot a magyar bajnokságban, ahol idén már U21-es korosztályban szerepelnek, hiszen átalakították a versenysorozatot. Önbizalommal telve utaztak Salzburgba a hétvégén, ahol kilenc pontot gyűjtöttek, ugyanis mindhárom ellenfelüket legyőzték. Elsőként az Innsbruck U20-as gárdája ellen léptek jégre, ahol egy izgalmas mérkőzésen, négy perccel a lefújás előtt szerezték meg a győztes találatot. Vaszjunyin Artyom vezetőedző így nyilatkozott a találkozó után: „Sajnos már az első harmadban kidőlt az egyik csatárunk, illetve a meccs felénél kaptunk egy kettő plusz tíz perces kiállítást, így a mérkőzés legnehezebb részét hét támadóval kellett végigjátszanunk. Jól mentünk, egyet hibáztunk és gólt lőtt az ellenfél. Visszajöttünk a meccsbe, sőt, vezettünk is sokáig, mindenki odatette magát, nagyon küzdős meccs volt. Muszáj volt két sorral pörögnünk, a dudaszó előtt nem sokkal lőttük a győztes gólt, a csapat küzdőszelleme végig megvolt, mutatja ezt az is, hogy az utolsó másodpercekben két játékosunk is belefeküdt egy lövésbe, nagyon nyerni akartak. Elégedettek voltunk a hozzáállással és persze az eredménnyel is.”

Végeredmény: HC TWK Innsbruck Die Haie – Fehérvár AV19 2-3 (1-0, 0-2, 1-1)
Összeállítások:
HC TWK Innsbruck Die Haie: Leitner (Gratzer M.) – Wohlmuth, Westerhaler, Zöschg, Pavetic, Lupinski, Frischmann, Jaunegg, Wetzelsberger, Reiter, Schönthaler, De Nardin, Gschwandtner, Franz, Gratzer S., Müller, Thurner
Fehérvár AV19: Usnik (Horváth D.) – Szabó Z., Roczanov, Galusnyák, Kóger, Yakimchuk, Szabó Cs., Dobmayer, Ilic, Gál, Kis, Rétfalvi, Nochta, Parragi, Gájer, Csölle
Gólszerzők: Jaunegg, Franz illetve Parragi (2), Rétfalvi
A következő összecsapást a házigazda Red Bull Salzburg ellen játszották az Akadémia juniorjai, a mérkőzés végén pedig kapott gól nélkül korcsolyázhattak le a jégről. A vezetőedző, bár elégedett volt az eredménnyel, azt is elmondta, hogy milyen hibák voltak: „Az első harmadban az volt a probléma, hogy egyszerűen nem tudtunk gólt szerezni, hiába lőttünk tizennégyet kapura. Sok helyzetünk kimarad, gyakran ezzel nehezítjük meg a saját dolgunkat és ez most itt is megmutatkozott. Ahogy beindul a góllövés, mindenki egyre felszabadultabb volt, de hajlamosak a srácok kicsit néha szétesni, ezt láthattuk már a magyar bajnokságban is. Ez egy részről érthető, viszont mi a felnőtt csapatba neveljük a játékosokat, ez pedig ott nem megengedhető. Attól, hogy több góllal vezetünk, még a védekezés a legfontosabb és a korcsolyázás mennyisége sem lehet kevesebb. Mindent ugyanolyan gyorsan kell csinálni és nem megállni egy pillanatra sem. Ennek ellenére elégedettek lehetünk a játékkal és a góljaink is szépek voltak. Szombaton délután egy kis kikapcsolódásra is volt idő, bár nem akartunk nekik olyan programot szervezni, ami leterheli őket. Bementünk a városba, éppen egy helyi fesztivált rendeztek, így egy kicsit elvonta a figyelmüket a hárommeccse szériáról. Kaptak több, mint egy óra szabadidőt, sétáltak, nézelődtek, beszélgettek, úgy gondolom, ez jót tett a brigádnak.”

Végeredmény: EC Red Bull Salzburg – Fehérvár AV19 0-6 (0-0, 0-4, 0-2)
Összeállítások:
EC Red Bull Salzburg: Schultes (Resl) – Winkelmann, Wenghofer, Radacher, Haas, Rizzi, Mackner, Tschiersch, Jäger, Krotsch, Nedwed, Obojes, Bammer, Hefke, Maes, Rattensberger, Schmidbauer, Szieber, Niedermayer, Dilsky, Wörthner
Fehérvár AV19: Horváth D. (Usnik) – Szabó Z., Galusnyák, Kóger, Yakimchuk, Szabó Cs., Dobmayer, Ilic, Gál, Kis, Rétfalvi, Nochta, Parragi, Gájer, Csölle
Gólszerzők: Galusnyák, Ilic (2), Dobmayer, Gájer, Yakimchuk
Vasárnap a tavalyi elődöntős Villach együttese volt az ellenfél, ahol a szombati mérkőzéshez hasonlóan nagyarányú fehérvári győzelem született. Vaszjunyin Artyom erről a találkozóról is szót ejtett: „Ezen a mérkőzésen visszatért Németh Kristóf, aki nagyon jól ment, ki volt éhezve és a tempójával húzta magával a srácokat, feldobta őket, ami a harmadik napon nagyon jót tett. Kicsit megvariáltuk az összeállítást, három sorral játszottunk, itt ki kell emelnem, hogy Nochta Kristóf ezen a mérkőzésen csatárként szerepelt és nagyon jól játszott, az ő soruk két gólt is lőtt. Ők nagyon kellettek, pont akkor léptek előre, amikor a többiek egy kicsit már elfáradtak, nagy segítséget kaptunk a harmadik sortól. Négygólos vezetésnél szétesett a játékunk, amit nem engedhetünk meg magunknak, ezen dolgozni kell. Elégedettel lehetünk a mérkőzéssel és külön öröm, hogy végre az első harmadban is tudtunk gólt lőni. Szép találatokat láttunk, látszott, hogy fáradnak, több rossz döntést hoztak, de ezt is átbeszéljük és megyünk tovább.”

Végeredmény: EC VSV – Fehérvár AV19 1-6 (0-3, 1-1, 0-2)
Összeállítások:
EC VSV: Egger (Sprachmann) – Sidorenko, Sojer, Ortner, Potocnik, Walluschnig, Raspotnig, Feldbaumer, Pazlar, Pirsch, Blatnik, Thaler, Hintermann, Maurer, Peharz
Fehérvár AV19: Horváth D. (Usnik) – Szabó Z., Németh, Roczanov, Galusnyák, Kóger, Yakimchuk, Szabó Cs., Dobmayer, Ilic, Gál, Kis, Rétfalvi, Nochta, Parragi, Gájer, Csölle
Gólszerzők: Pirsch illetve Rétfalvi (2), Ilic, Németh (2), Szabó Z.