Hazai pályán is legyőzték a Bécset

  • 2019.01.30. 20:00
  • Fehérvárav19

Juniorcsapatunk háromgólos győzelmet aratott a Bécs ellen. A találkozót Andrej Brodnik vezetőedző, illetve Almási Márk, az együttes támadója értékelték, cikkünkben pedig megtekinthető a mérkőzés összefoglalója.

Juniorcsapatunk hat mérkőzést játszott eddig a Master Roundban, pozitív a mérleg, hiszen kétszer szenvedtek vereséget, egyszer hosszabbításban, háromszor pedig rendes játékidőben tudtak nyerni. Legutóbbi mérkőzésüket az ellen a Bécs ellen játszották, akiket az osztrák fővárosban egy góllal tudtak legyőzni, tehát hazai pályán is a győzelem volt a cél. Andrej Brodnik vezetőedző a következőket mondta el a mérkőzés után: „Egy hét alatt a második mérkőzést játszottuk a Bécs ellen, ismertük az ellenfelet. Nagyon kemények és kellemetlenek, agresszíven játszanak, erős játékosaik vannak. Úgy gondolom, voltak hibáink, a harmadik harmadban pedig nem koncentráltunk eléggé és elveszítettük a fókuszt. Nem voltunk olyanok, mint az első negyven percben. Ettől függetlenül jól játszottunk, de remélem, a következő mérkőzéseinken hatvan percen keresztül tudjuk tartani a jó formát és a koncentráltságot és nem csak negyven percig fogunk száz százalékot nyújtani. Az utolsó harmadban sem szabad kiengedni a kezünkből az irányítást, mert akkor nagyon nehéz meccseket fogunk játszani. Türelmesnek kell lennünk és úgy befejezni a mérkőzéseket, ahogy elkezdtük őket.”

Végeredmény: Fehérvár AV19 – Vienna Capitals Silver 6-3 (0-2, 3-0, 1-3)
Összeállítások:
Fehérvár AV19: Horváth D. (Adorján) – Kovács, Halasi, Németh K., Rajz, Madácsi, Vas, Németh Á., Horváth M., Kóger, Szabó Cs., Dobmayer, Ilic, Kis, Rétfalvi, Almási, Vizi, Parragi, Ambrus, Erdély, Csölle
Vienna Capitals Silver: Zimmermann (Trinko) – Preiser, Maurer, Kaider, Steibl, Müller L., Kurochkin, Maslak, Schwarz, Bayer, Mayr, Wolf, Müller F.
Gólszerzők: Madácsi (2), Almási (2), Rajz, Rétfalvi illetve Preiser, Müller F., Kurochkin

A Bécs elleni mérkőzés összefoglalója: 

Juniorcsapatunk támadója, Almási Márk szerezte a szezonban a legtöbb gólt csapatának, 21 találat és 13 assziszt szerepel a neve mellett, emellett pedig idén bemutatkozhatott a Fehérvári Titánok között is, ahol eddig 18 mérkőzésen lépett jégre. A fiatal támadó így nyilatkozott a Bécs elleni találkozót követően: „Vasárnap a Vienna ellen játszottunk egy pörgős oda-vissza meccset. Sajnos az első harmadban megszerezték a vezetést. Sok helyzetünk volt, amiket a mérkőzés végére többé-kevésbé sikerült kihasználnunk. A védekező harmadban viszont nem vagyunk igazán jók, de ezen folyamatosan próbálunk javítani és reméljük, a playoffban már ezen a téren sem lesz gondunk.”