Guerriero visszatér!

  • 2009.01.29. 08:37
  • FehervárAV19

Eddig mindkét klagenfurti mérkőzésünket 5-1-re veszítettük el, itt az idő a sorozat megszakítására. S ahogy a Graz ellen is sikerült egy rossz szériának véget vetni, úgy talán a KAC jegén is összejöhet a bravúr.

A 74 pontos listavezető otthonában egyik csapatnak sem életbiztosítás játszania, s nyilván kőkemény mérkőzés vár ma este negyed nyolctól a mieinkre. Már csak azért is, mert a KAC legutóbb hosszabbítás után kapott ki az Alba Volántól 3-2-re, pedig már 2-0-ra is vezettek… Sajnos csapatunknak nem sikerült bejutnia a legjobb nyolc közé, de ahogy Énekes Lajos fogalmazott: a bűvös 40 pontot elértük, s végre befogtuk a Ljubljanát, így nincs más dolgunk az előttünk álló három mérkőzésen, hogy megszerezzük a kilencedik helyet.
Másodedzőnk hozzátette:
- A Graz ellen az első negyven percben nagyon jól játszott a csapat, de sajnos ezt a formát az utolsó harmadra nem tudtuk átmenteni. Sajnos két hiba elég volt ahhoz, hogy a Graz felzárkózzon, de végül sikerült behúzni a meccset.
Az Alba Volán annak ellenére, hogy Fehérváron mindenki tisztában van a Klagenfurt erejével, s azzal, hogy az éllovashoz látogat a kék-fehér egylet, nyerni akar.
Énekes Lajos megjegyezte:
- Nem véletlen, hogy a KAC vezeti a tabellát, hiszen az egész szezonban kiváló teljesítményt nyújtott. Minden egyes játékosuk kitűnő adottsággal rendelkezik, éppen ezért erősebbek, mint mi. Egyetlen esélyünk ellenük, hogy többet dolgozunk a mérkőzésen, mint ők.
Örömteli viszont, hogy a Graz ellen hiányzó Jason Guerriero ismét a szakmai stáb rendelkezésére állhat.
Talán mondanunk sem kell, hogy az EBEL játékosainak élmezőnyében rengeteg klagenfurti játékost találunk. Közülük a legjobb Andrew Schneider a maga 53 pontjával – 13 gól+40 gólpassz -, és Jeffrey Tory, aki 50 mérkőzésen mindössze 8 gólt termelt, de emellett adott 41 (!) gólpasszt… Nem sokkal marad el tőle Michael Craig, ő majdnem testvériesen elosztotta góljai (24) és gólpasszai (23) számát. Utóbbi egyébként 24 találatával éppen Palkovics Krisztián mögött áll a góllövőlistán, hiszen „Palkó” 25 gólnál jár, s vélhetően ma este nő majd az előny a két csatár között… Érdekes, hogy ezen a listán Craig mögött viszonylag nagy az űr: a második legeredményesebb klagenfurti a 17 gólos Christoph Brandner. Akikre viszont mindenképpen vigyázni kell, az Tory és Schneider, hiszen náluk jobb előkészítő kevés akad a ligában, mindössze Lebeau, Bjornlie és Purdie előzi meg őket az assziszt listán, bár a linzi játékos is 41 gólpassznál jár, akárcsak klagenfurti kollégája.

AG