Gólzápor - tanulságokkal

  • 2008.09.30. 19:34
  • FehervárAV19

Az Alba Volán farmcsapata pocsékul kezdte a Ferencváros elleni mérkőzést, így hiába szedték össze magukat a fiúk a folytatásban, már csak kozmetikázni tudtak a végeredményen.

Alba Volán - Ferencvárosi TC 5-10 (0-7, 3-2, 2-1)
Székesfehérvár, 150 néző, vezette: Árkovics, Stadler, Márkus.
Alba Volán: Bálizs - Meretei, Balogh, Ozsváth, Bedő, Hajós, Reiter, Fekti, Somos, Rajz, Tóth, Bíró, Barabás, Dósa, Maklári, Vörös, Horváth D., Szűcs, Feil, Németh. Vezetőedző: Kóger István.
Ferencváros: Szőke - Kling, Hoffmann, Simon, Jánosi, Szilágyi, Fekecs, Vígh, Buzás, Parfiryev, Kiss, Molnár, Kovshov, Marosi, Nyerges, Safonov, Székely-Mádai, Pál. Vezetőedző: Pindák László.

Az Alba Volán igen indiszpontáltan kezdte a találkozót, már a második percben vezetéshez jutott a hét rendkívül lelkes és végig éneklő szurkolója által buzdított FTC egy kipattanó korongot értékesítve Jánosi révén. Kiegyenlíthetett volna a Volán, Tóth és Rajz ketten mentek egy hátvédre, de Tóth Adrián a passz helyett a kapusba lőtt. Ezzel el is lőtte a puskaporát a hazai csapat, gyakorlatilag egy csapat volt a pályán: a Ferencváros. Gyorsabbak voltak a vendégjátékosok, számos gólhelyzetet alakítottak ki, és ezeket értékesítették is. Sorrendben Hoffmann, Safonov, Molnár, Pál, Kovshov kétszer mattolták kapusainkat, mert hogy a negyedik zöld-fehér találat után Becze váltotta a megviselt Bálizst.

A középső játékrészben megváltozott a játék képe, sokkal kiegyenlítettebb lett a találkozó. Rajz felső léce már jelezte, hogy nem tett le a szépítésről a Volán, majd amikor a fiatal tehetség Meretei harcosan korongot szerzett, és értékesítette is a szólót, kijelenthettük, hogy sikerült is a becsületgólt megszerezni. Meghozta az önbizalmát a fiúknak ez a fejlemény, és vérszemet kaptak: Rajz fonákkal varázslatosan feltette a felsőbe a pakkot, majd ugyanő középről bevarrta ugyanebben a percben. Ezzel hihetetlen módon 3-7-re felzárkózott farmcsapatunk. Sajnos egy szép emberelőnyös FTC-figura és egy súlyos kapushiba azt eredményezte, hogy 3-9 lett az állás a szünetre, de a harmadot megnyerte a Volán, dacára annak, hogy 10-4 volt a büntetőpercek száma. Apró részsiker.

A harmadik harmadban is a Ferencváros dominált, rögtön az elején Marosi maradt egyedül, és nem is hibázott. Aztán két emberhátrányt kivédekezett a Volán, majd az első fórban Fekti kozmetikázta az állást. (4-10) Alig-alig voltak teljes létszámban a felek, de ebből a Volán jött ki jobban, ugyanis egy újabb emberelőnyben Bedő lövésébe Fekti ért bele remek érzékkel, így második gólját szerezve állította be a végeredményt. (5-10)

Igazán érdekes mérkőzés volt, az Alba Volán csúfosan elrontotta az elejét, de aztán rendezte a sorokat Kóger mester, összekapta a társaságot romjaiból, így a hátralevő két harmadot sikerült megnyerni. A hibákból tanulni kell, a pozitívumokra pedig lehet építeni, tanulságos találkozó volt.

Mestermérleg, Kóger István: Az első harmadot enerváltan, fásultan kezdtük, az FTC pedig lendületes volt. A gólunk után magunkra találtunk, persze akkor már 0-7 volt, ez nyilván befolyásolta az ellenfél játékát is. Sajnos az első harmadban 14 kapura lövésből 7 gólt kaptunk, ez padlóra küldené a világ bármely csapatát. A konzekvenciákat le kell vonnunk, alighanem változtatni kell a csapat edzésterhelésén és a mérkőzések előtti mentális ráhangolódást is komolyabban kell venni.