Geiger távozik, Josh Atkinson érkezik

  • 2021.07.05. 15:58
  • Fehérvárav19

A Hydro Fehérvár AV19 együttesét erősíti az AHL-ből érkező Josh Atkinson. Paul Geiger a napokban szerződése felbontását kérte, a klubvezetés nem gördített akadályt a távozás elé.

Nem tér vissza a koronázóvárosba Paul Geiger, aki a következő évadra érvényes szerződése ellenére úgy döntött, a civil életben folytatja karrierjét. A játékos döntését a klubvezetés tudomásul vette, pótlásáról pedig Josh Atkinson személyében gondoskodott. A 28 éves hátvéd 2016 óta szerepel a profik között, előbb az ECHL-ben több csapatnál is megfordult, majd az utolsó két évadban az Iowa Wild együttesében lépett jégre. „Azért döntöttem az európai folytatás mellett, mert jó lehetőségnek tartom a karrierem következő részében. Nagyon várom, hogy visszatérhessek Magyarországra, hiszen turistaként már többször jártam az országban és nagyon tetszett, amit láttam. Ezen kívül Szélig Viktorral való beszélgetéseink során kiderült, versenyképes csapatot terveznek Fehérváron, így nagyon várom, hogy az új csapattársaimmal minél tovább jussunk a bajnokságban” – mondta  Atkinson a szerződés aláírását követően. 

„Josh az AHL-ből érkezik, ahol sokkal inkább a védekező játék volt a feladata, azonban az ECHL-ben a támadásokban is számítottak rá, így a pálya mindkét részén otthon érzi magát., ráadásul a fizikai hokitól sem retten meg. Különös erőssége a sebessége, ráadásul egyetemi évei alatt olimpiai méretű pályán játszottak, így reméljük, gyorsan alkalmazkodni tud majd a nagyobb jégfelülethez” – indokolta a hátvéd igazolását Szélig Viktor, a klub general managere.

A 189 centiméter magas, 89 kilogramm súlyú kanadai hátvéd elmondta, számára a csapat sikere a legfontosabb. „Keményen fogok dolgozni azon, hogy minél több győzelemhez segítsem a csapatot. Bízom benne, hogy játékosként is fejlődni fogok, ezen kívül pedig rengeteg jó dolgot hallottam Kevin Constantine-ről, így várom a vele való közös munkát.”

A Hydro Fehérvár AV19 szerződéssel rendelkező játékosai a 2021/2022-es szezonra:

Kapus:

Kornakker Dániel, Rasmus Tirronen

Hátvédek:

Szabó Bence, Tim Campbell, Horváth Milán (2022/2023), Stipsicz Bence (1+1 2022/2023), Szabó Dániel (2022/2023), Josh Atkinson

Támadók:

Bartalis István (2023/2024), Hári János (2024/2025), Alexander Petan, Anze Kuralt, Mihály Ákos, Terbócs István (2022/2023), Andrew Sarauer, Chris Langkow, Brady Shaw, Erdély Csanád (1+1 2022/2023), Magosi Bálint (2022/2023)

A Hydro Fehérvár AV19 szakmai stábja a 2021/2022-es szezonban:

Vezetőedző: 

Kevin Constantine

Másodedző:

Kiss Dávid

Kapusedző:

Arttu Lipsanen