
Fantasztikus győzelem hatalmas küzdelem végén
- 2007.11.25. 20:51
- FehervárAV19
Az Alba Volán valódi csapatként együttműködve sokáig emlékezetes mérkőzésen, eddigi legjobb teljesítményét nyújtva két vállra fektette az EBEL élmezőnyébe tartozó Linz együttesét.
Alba Volán - EHC Linz 3-0 (0-0, 2-0, 1-0)
Székesfehérvár, 2000 néző, vezette: Dremelj, Hrivar, Rakovic.
Alba Volán: Budai - Svasznek, Horváth, Galvins, Kangyal, Tokaji, Ondrejcik, Allen, Sihvonen, MacSweyn, Rajz, Fodor, Ocskay, Sofron, Kovács, Palkovics, Gröschl, Vaszjunyin, Majoross. Megbízott vezetőedző: Énekes Lajos.
EHC Linz: Penker - Riener, David, Groleau, Gruber, Tiley, Ignatjevs, Salfi, Shearer, Purdie, Lukas, Pertheler, Severson, Hohenberger, Divis, Schlacher, Leahy, Oberkofler, Baumgarner. Vezetőedző: Jim Boni.
Eljött a nagy nap, bemutatkozhatott vezetőedzőként az Alba Volánnál Énekes Lajos, a csapat egykori saját nevelésű jégkorongozója, majd edzője. A szakember szemmel láthatóan izgatottan várta az első fehérvári mérkőzését, de mindenkihez volt egy jó szava a találkozót megelőzően, aki csak összefutott vele. Nem volt könnyű dolga a mesternek a csapat összeállításakor, hiszen Stastny és Benk sem állhatott rendelkezésére betegség miatt. A második sorba így Majoross került. További újdonság volt, hogy a közönségigényeket felmérve egy professzionális hangulatfelelős alapozta meg a szurkolást - a showman igazán kitett magáért, bár néhányaknak szokatlan volt ez a felvezetés, a többség pozitívan fogadta.
Némi Linz mezőnyföényt láthattunk az első percekben, aztán kis híján a saját kapunkba pattant a korong Horváth András testéről, de megúsztuk. Kisvártatva emberelőnybe kerültünk, Sihvonen és Galvins lövése volt biztató. Ahogy kiegészültek az osztrákok, elcseréltük magunkat, így ezúttal az emberhátrányos védekezésből kellett ízelítőt adnunk. Meleg volt a helyzet, de remekül álltuk a sarat. Jött az EHC Linz, nagy erőket mozgósítottak a vezetés megszerzéséért, ám a hátsó alakzataink kitűnően tették a dolgukat. A vezetőedző kérésének megfelelően minden játékos erősen koncentrált, semmi felesleges kockázatot nem vállalva takarítottunk a kapunk előtt és a palánkoknál, óriási küzdőszellemmel harcoltunk. Amikor pedig alkalom nyílt kontrákra, igyekeztünk gyorsan meglódulni, ezekből Ocskay és Palkovics is helyzetet alakított ki. A játékrész felénél Groleau állt ki, a létszámfölényben előtt Gruber tesztelte Budai éberségét, majd helyreállt a rend, felálltunk, Horváth, majd Palkovics lőtt veszélyesen, de kimaradt a fór. Galvins és Ocskay az utolsó percekben tüzelt, de gól nem született a szünetig.
A második felvonás során folytatódott a nagy küzdelem, ezúttal azonban sokkal kiegyenlítettebb volt a játék képe. Előbb Galvins, majd MacSweyn villogott, ráadásul kiharcoltunk egy kiállítást is, Purdie ülhetett le. Sihvonen lőtt szép passzolgatás után, de el is lőttük a puskaporunkat ezzel. Aztán Budainak akadt dolga, de kiváló reflexszel tenyerelt rá a pakkra egy gyors linzi kontra végén. Nagyon élvezetes volt a találkozó, magas hőfokú küzdelem, óriási iram - minden, ami egy jó meccshez kell. Vaszjunyin fogását vette észre Dremelj, de remekül kivédekeztük a hátrányt. Aztán, ahogy visszajött a szélső, egy szép, lendületes akciót indított a Volán, Tokaji passzolt Palkovicshoz, elszaladt, majd gyönyörű köténygólt lőtt. (1-0) Felpaprikázódott a Linz, rátettek még egy lapáttal, de a Volánt sem kellett félteni. Ritkán láthatóan jó lett a meccs, talán a Milano Vipers ellenihez lehet hasonlítani azt a harcot, ami a jégen folyt. Kőkemény ütközések, önfeláldozó bevetődések, ügyes passzok, gyors támadásvezetések - semmi sem hiányzott. Sőt, a 34. percben Ocskay tört be a támadóharmadba, majd lövésre szánta el magát, a lapos bomba beakadt Penker kapujába. (2-0) Szenzációs hangulat lett úrrá a csarnokon, szárnyalt a Volán. Horváth kiállítása sem törte ezt meg, amint visszajöhetett Balu, Kovács, majd Tokaji is adott munkát az ellenfél hálóőrének. Jött a szünet, és a nagy kérdés, vajon bírni fogja-e a Volán ezt az iramot a befejező húsz percben.
A szünetben mondhatott egyet-mást Jim Boni, hiszen óriási elánnal jött ki a Linz, Fodor nagy mentése létfontosságú volt az első percben. Amint kijöttünk a nyomásból, Ocskay került lövőhelyzetbe, de ellőtt a korong felett. Nagyon okosan játszottunk, az első volt a biztonság. A 46. percben aztán Dremelj bíró borzolta a kedélyeket, meglehetősen szigorúan 5 perc + automatikus végleges fegyelmi büntetéssel sújtotta csapatkapitányunkat, Kangyal Balázst egy palánkra lökésért. Sokáig emlékezetes marad ez az öt perc, hiszen az emberhátrányt olyan elszántsággal, lelkesedéssel küzdötte végig a Volán, amit nagyon jó volt látni. A közönség is űzte-hajtotta a fiúkat, a hangulat szenzációs volt. Szinte önkívületi állapotban hokizva sikeresen megvívtuk ezt a csatát, de még nem volt vége. Támadott a Linz, kontrázott a Volán, MacSweyn és Majoross jutott lövéshez. Hátul pedig a bekkek remekeltek, egytől-egyig jó megoldásokat választottak kritikus helyzetekben, Budai kifogástalan teljesítménye pedig az oly fontos nyugalmat adta az egész csapatnak. Olykor szerencsénk is volt, de már itt volt az ideje. A korábbi kérdésre pedig formálódott a válasz: persze, hogy bírja az iramot a Volán! Aztán a végén jött a slusszpoén, Vaszjunyin elszaladt a bal oldalon, észrevette a felzárkózó Galvinst, áttette a pakkot, a lett hátvéd pedig pazarul beemelte a felsőbe fonákkal. (3-0) Az utolsó percben Ocskay sérülése okozott riadalmat, a torkát találta el az ellenfél korcsolyája - nem az éle -, de szerencsére nem esett komolyabb baja a centernek. A másodpercek leperegtek, a közönség pedig boldogan ünnepelhette kedvenceit, hiszen egy nagyszerű mérkőzésen, igazi csapatszellemének köszönhetően megszerezte újabb győzelmét az EBEL-ben az Alba Volán.
Mestermérleg, Énekes Lajos: Gratulálok a csapatnak, és köszönöm nekik a hozzáállásukat. Az eddigi egyik legjobb játékunkat mutattuk, fegyelmezetten védekeztünk, és okosan kivártunk, amikor pedig adódott sanszunk, mentünk előre, és értékesíteni tudtuk néhány lehetőségünket. Ma bárki lehetett volna az edző, akkor is nyer a csapat. Kiemelném Budait, aki nagyon összekapta magát, és ez kellett is. Remélem, mielőbb érkezik az új vezetőedző, de addig is mindent megteszek a csapat sikeres felkészítéséért.