
Első helyen a Villach kapusa!
- 2008.11.23. 11:11
- FehervárAV19
Ugyancsak rapszodikus formát mutat az Alba Volán mai ellenfele, a Villach. A tabellán két hellyel és öt ponttal előrébb álló alakulat legutóbb hazai pályán kapott ki a Vienna Capitalstól, s utóbbi öt meccsén háromszor is kapitulált.
Éppen ezért nem vár könnyű mérkőzés ma este 18 órától Palkovicsékra, hiszen a Pasut nyilván mindent megtesz majd a győzelem megszerzéséért. Már csak azért is, mert az előző fordulóban hosszabbítás után maradt alul a Vienna Capitals ellen – 1-2 -, igaz, előtte Salzburgban tudott győzni 5-3-ra, ám előző két idegenbeli – jesenicei és grazi - fellépésén már kikapott: 2-4, 1-2.
Most ismét idegenben játszanak, a talán egyre jobb formát mutató Alba Volán otthonában.
Csapatunk mai ellenfelének legponterősebb játékosa a 28 éves amerikai Dan Cavanaugh a maga 24 pontjával: 23 meccsen 13 gól és 11 gólpassz fűződik a nevéhez, s ezzel a Villach házi góllövőlistáját is vezeti.
Átadásban viszont van nála eredményesebb a gárdában, méghozzá Robby Sandrock. A 30 esztendős kanadai korongos 15 gólpasszal áll a képzeletbelei dobogó felső fokán a Villachban, emellett 4 gólt termelt idei 23 összecsapásán.
Az osztrák Gert Prohaska (képünkön) viszont a liga idei legjobb kapusának számít, már ami a védési hatékonyságot illeti. A 92.56% önmagáért beszél, s ha azt vesszük, hogy a Volán is két nagyszerű portással rendelkezik, akkor parádés védésekben nem lesz hiány ma este a székesfehérvári jégcsarnokban.
Azért reméljük, hogy legalább egy góllal Prohaska kap többet fehérvári kollégájánál…
AG