Előkészítő csapat: sikeres szereplés Grazban
- 2009.09.27. 09:48
- FehervárAV19
2009. szeptember 19-20-án az Sapa Fehérvár AV19 előkészítő csapatának 1999-ben és utána születettekből álló csapata Grazban vett részt egy nemzetközi tornán, ahol hat csapat versengett az első helyért.
A körmérkőzéses rendszerben a Vienna Capitals várt a gyerekekre négy óra utazás után, ahol a szokásosan jó erőkből álló Capitals ellen értékes 0-0-s döntetlent értek el. A szombat esti további két mérkőzésen a Medvescak Zagrabot vertük 3-1-re, majd az olasz Bolzano ellen zártunk nagyarányú 11-0-s győzelemmel. Másnap a veretlenségünket akartunk megvédeni, ami sikerült is, mert a másik bécsi csapat, a Wiener EV ellen 5-1-re, a helyi csapat Graz ellen pedig 6-0-ra nyertek Orgovány István tanítványai..A tornát tehát veretlenül zárta a csapat, ám rosszabb gólaránnyal végül a 2. helyen végzett.
"Ez a megmérettetés remekül szolgálta a nagypályás játék jobb megértését és tanulását, mivel ez a korosztály ettől a szezontól játszik nagypályán, 5-5 ellen. Mindenki nagyszerűen teljesített, beleértve a két kapusunkat és azt a három alsóbb, minis korosztályú játékosunkat, akiket a betegségek miatt hiányzók helyett vittünk el, és akik remekül helytálltak. Vasárnap időt szorítottunk egy grazi városlátogatásra, ahol a stájerországi vidékek kirakodóvására, kulturális és gasztronómiai fesztiválja zajlott, ami némiképp nehezítette előrejutásunkat, viszont maradandó emlékkel ajándékozott meg minket. Feljutottunk a Schlossbergre is, ahol megnéztük a híres óratornyot és a gyönyörű grazi városképet" - mesélte Orgovány István, vezetőedző.

Az Sapa Fehérvár AV19 eredményei:
Sapa Fehérvár AV19-EAC Junior Capitals 0-0
Sapa Fehérvár AV19-IHC Medvescak Zagreb 3-1
Sapa Fehérvár AV19-HC Bozen Juniors 11-0
Sapa Fehérvár AV19-Wiener EV 5-1
Sapa Fehérvár AV19-SPG 99ers Graz „ATSE” Graz 6-0
A torna végső sorrendje:
1. EAC Junior Capitals
2. Sapa Fehérvár AV19
3. IHC Medvescak Zagreb
4. Wiener Eislöwe-Verein
5. SPG 99ers Graz „ATSE” Graz
6. HC Bozen Juniors
A Sapa Fehérvár AV19 csapatában szereplő játékosok (ld. fénykép):
Álló sor: Balajthy Dániel, Orgovány István(edző), Nagy Richárd, Rézmann Máté, Rigó Bence, Miklós Máté, Ürögi László, Körmendi Kristóf, Bedő Botond (edző)

Térdelő sor: Meretei Bence, Sziládi Dominik, Kondor Raul, Kovács Krisztofer, Gál Roland, Madácsi Benedek, Puska Kristóf, Halasi Márk
Első sor: Szeles Martin, Szilágyi Sándor, Bobák Gergő