
Egyenlítés az ifidöntőn
- 2007.03.12. 00:00
- FehervárAV19
A felnőtt bajnokság ugyan véget ért, ám a többi korosztályban még javában zajlik a versengés. Az Alba Volán-FeVita ifjúsági csapata is érdekelt a fináléban, ellenfele a Dunaferr Stars.
Az első találkozóra vasárnap került sor, Székesfehérvárott, és nagy meglepetésre 0-5 arányban nyerni tudott a Dunaferr. Hétfőn a visszavágás reményében léptek jégre a Fehérvári Ördögök. Az előző napinál lényegesen határozottabban és bátrabban hokiztak a hazaiak, ám temérdek gólhelyzetük ellenére nem tudták sokáig megszerezni a vezetést. A harmadik harmadban aztán megtört a gólcsend: emberelőnyben Kóger a kapu mögé vezette a korongot, majd észrevette, hogy Tóth Adrián üresen áll a kapu előtt. Pontosan passzolt társához, aki sokadik ziccerét már nem hibázta el. (1-0) Sajnos rövid ideig tartott az öröm, egy védelmi hibából Becze Tihamér és Magosi egy védőre vezethették a korongot, gólra is váltották. (1-1) A folytatásban magasabb lett a játék színvonala, mindkét csapat nagy elánnal küzdött a győztes találatért, ám hosszabbításra került sor. A ráadásban is maradt a nagy hőfokú csata, de gólt nem értek el a felek. A büntetők izgalmai során megrenegtek a kezek fehérvári és újvárosi oldalon egyaránt, ám ez a nap a higgadt Tóth Adriáné volt, aki remek csellel mattolta az Stars kapusát. Az utána következő büntetőlövők mind hibáztak, így egyenlített összesítésben az Alba Volán-FeVita. A három nyert mérkőzésig tartó döntő harmadik találkozóját szerdán játsszák Dunaújvárosban.
Alba Volán-FeVita "Ifi" - Dunaferr Stars "Ifi" 2-1 (0-0, 0-0, 1-1, 0-0, 1-0)
Székesfehérvár, 100 néző, vezette: Árkocics, Barabás, Márkus.
Alba Volán-FeVita "Ifi": Meretei - Pintér, Ábrahám, Sárközi, Németh N., Roczanov, Rausch, Hetényi P., Kóger D., Popovics, Tóth A., Ozsváth, Galsi, Meretei M., Dósa D., Bíró G., Vég A. Vezetőedző: Kóger István és Fekti István.
Dunaferr Stars "Ifi": Rajna - Sivák, Szapessy, Magosi, Jonkl, Mestyán, Orbán, Győri, Insarov, Nádasdi, Fodor Cs., Becze T., Valovic, Hajdi, Kiss R., Selmeczi, Imecs, Maszlov Sz., Jenkins S., Ványi. Vezetőedző: Vladimir Babic és Váradi Csaba.
Kiállítások: 12 perc, ill.: 16 perc.