Egy pont Újpestről

  • 2019.02.19. 14:00
  • Fehérvárav19
Juniorcsapatunk hosszabbításban szenvedett vereséget az UTE otthonában. A mérkőzést Andrej Brodnik vezetőedző, illetve Rajz Áron és Vizi Ádám értékelték.

Juniorcsapatunk az UTE otthonában szerepelt a hétvégén, ahol hosszabbításban szenvedtek vereséget, így egy pontot gyűjtöttek, ám négy egységgel még mindig vezetik az osztrák bajnokság Master Round-jának tabelláját. Andrej Brodnik az eredmény ellenére elégedett volt csapata teljesítményével: „A hosszú nemzetközi szünet után ez volt az első mérkőzésünk. Nem tudtuk, milyen formában vagyunk, hiszen sok a sérültünk és többen betegek, köztük mindkét kapusunk. Ez egy kis hátrányt jelentett számunkra már előzetesen is, és jó pár játékost az ifjúsági csapatból kellett magunkkal vinni. Így elég fiatal kerettel utaztunk, de jól mentek a srácok, harcoltak, dolgoztak. Az UTE teljes csapattal tudott kiállni, mindössze egy hiányzójuk volt. Úgy gondolom, annak ellenére, hogy kevesen játszottunk és sok volt a fiatal, kemény ellenfél voltunk számukra. Az Újpest majdnem kétszer annyit lőtt kapura, mint mi, de kerestük a lehetőségeket és kétszer is tudtunk egyenlíteni. A hosszabbításban kicsit bepánikoltunk, és volt két nagy helyzetünk is, ami után eldönthettük volna a mérkőzést, de mindkettő kimaradt. Összességében boldog vagyok a látottaktól, hiszen szereztünk egy pontot és jól játszottunk. Nem mondom, hogy a legjobb mérkőzésünk volt, de jó játékot mutattak a srácok, azok is, akik csak pár alkalommal szerepeltek nálunk a szezonban.”

Végeredmény: UTE – Fehérvár AV19 3-2 h.u. (0-0, 1-1, 1-1, 1-0)
Összeállítások:
UTE: Márkus (Sági) – Molnár, Szabó, Szalma, Gálos, Horváth A., Horváth O., Kovács, Egyedi, Mansson, Gáspár, Zsigmond B., Fekete, Zsigmond Á., Pápa, Banga, Pokorny, Béres
Fehérvár AV19: Usnik (Pesti) – Szabó Z., Kovács, Halasi, Németh K., Galusnyák, Rajz, Németh Á., Kóger, Szabó Cs., Dobmayer, Ilic, Dézsi, Kis, Vizi, Lánczos, Csölle
Gólszerzők: Zsigmond B., Béres, Zsigmond Á. illetve Ilic, Németh K.
Vizi Ádám, a fehérvári juniorok támadója huszonhárom mérkőzést játszott a szezonban az osztrák bajnokságban, ahol három gólt és hét asszisztot jegyzett. A fiatal csatár így nyilatkozott a találkozót követően: „A vasárnapi mérkőzésen fiatal kerettel álltunk ki az Újpest ellen, mivel több alapemberünket is nélkülöznünk kellett sérülések vagy egyéb egészségügyi problémák miatt, így sokan érkeztek hozzánk az ifjúsági csapatból. Ennek ellenére szereztünk egy pontot, amivel, a körülményekhez képest, nem is lehetünk elégedetlenek. Fegyelmezett, egyszerű játékra törekedtünk, amit többé-kevésbé sikerült is megvalósítanunk. Külön ki szeretném emelni a kapusunkat, aki nagyszerű teljesítménnyel segítette a csapatot és végig meccsben tartott minket. A fizikai és mentális fáradtság sok hibát eredményezett a végjátékban, de voltak lehetőségeink, hogy megnyerjük a mérkőzést. Összességében az Újpest végig fegyelmezetten játszott, sok helyzetet alakítottak ki és megérdemelten szerezték meg a két pontot.”

Rajz Áron, juniorcsapatunk kapitánya tavaly aranyérmet szerzett mindkét bajnokságban, így ebben a szezonban címvédőként szerepel. A szezonban eddig huszonkilenc mérkőzést játszott, tíz gól és nyolc gólpassz szerepel a neve mellett. A támadó a következőket mondta el a találkozó után: „A válogatott szünet után most játszottuk az első meccsünket. A középszakasz hajrájára közelebb kerültek egymáshoz a csapatok a tabellán, ezért fontos lett volna mindhárom pont Újpestről. Keveset lőttünk kapura, így pedig nem lehet gólokat szerezni. Kétszer is az UTE szerezte meg a vezetést, de végül hosszabbításra tudtuk menteni a meccset, ahol eldönthettük volna az extra pont sorsát, de kimaradt a ziccer. Örülünk az egy pontnak, a végén mindig jól jöhet, pláne, hogy a sérültek és a betegek miatt nem tudtunk teljes csapattal kiállni, így ezzel is elégedettek lehetünk.”