Egy győzelemre az aranyéremtől

  • 2019.03.28. 20:00
  • Fehérvárav19

Juniorcsapatunk megnyerte a döntő párharcának első két mérkőzését. Andrej Brodnik vezetőedző, illetve Horváth Dominik és Szeles Martin, az együttes kapusai értékeltek, cikkünkben pedig megtekinthető a két találkozó összefoglalója.

Juniorcsapatunk a tavalyi ezüstérmes Jesenice ellen szerepel az osztrák bajnokság döntőjében. A három győzelemig tartó párharc 2-0-ra áll a koronzázóvárosi gárda számára, hiszen mindkét hazai mérkőzést megnyerték U20-asaink. Andrej Brodnik vezetőedző a következőket mondta el a hazai összecsapásokat követően: „Két mérkőzés, két győzelem, ez volt a célunk, mielőtt elkezdődött a playoff. Meg kellett nyernünk a két hazai találkozót, ez volt az elsődleges feladat. Igazán boldogok vagyunk, hiszen a csapat egyben volt mindkét meccsen. Megálltuk a helyünket az ellenfelünkkkel szemben, annak ellenére, hogy sokan közülük az Alps Hockey League-ben szerepelnek. Úgy gondolom a mi játékosaink, akik csak a rájátszásban érkeztek, sokat segítettek nekünk.”

Horváth Dominik, juniorcsapatunk még ifjúsági korú kapusa a döntő első mérkőzésén 96,9 százalékkal védett, 32 lövésből 31 alkalommal tudott hárítani. A fiatal hálóőr így nyilatkozott a találkozót követően: „Kedden kezdtük meg az EBYSL döntőjét a Jesenice ellen. Kiélezett párharcra számítottunk, hiszen a tavalyi évben is ez a csapat volt a végső ellenfelünk, jól ismerjük egymást. A mérkőzés előtt az edzőnk felhívta a figyelmet az ellenfél játékának számunkra fontos részleteire és az ő instrukciói alapján fegyelmezetten játszottunk a meccs egészében. Tartottuk magunkat a terveinkhez és végig higgadtak maradtunk. Nagyon sok segítséget kaptam a csapattársaimtól és számomra ez egy nagyon élvezetes mérkőzés volt. Örülök, hogy sikerült 3-1-re megnyernünk az első találkozót, ez adott egy kis magabiztosságot, így jó érzésekkel indulhattunk neki a következő napnak.”

Végeredmény: Fehérvár AV19 – HD Hidria Jesenice 3-1 (0-0, 1-1, 2-0)
Összeállítások:
Fehérvár AV19: Horváth D. (Szeles) – Kiss R., Kovács, Halasi, Németh K., Szabó B., Rajz, Madácsi, Vas, Németh Á., Horváth M., Dobmayer, Rétfalvi, Péter, Vizi, Császár, Sándor, Buzás, Kiss P., Mihály, Csölle
HD Hidria Jesenice: Kogovsek (Zagar) – Török, Jakupovic, Fartek, Brun, Hadzic, Krmelj, Rajsar, Mravlje, Brglez, Zor, Crnovic, Masic, Sabanovic, Podrekar, Sersen, Prostor, Korosec, Svetina, Sodja, Sturm
Gólszerzők: Csölle, Péter, Kiss P. illetve Korosec

A döntő első mérkőzésének összefoglalója: 


Szeles Martin, juniorcsapatunk kapusa fiatal kora ellenére már idén szerepet kapott a Fehérvári Titánok gárdájában, decemberben pedig bronzérmet szerzett az U20-as válogatottal a világbajnokságon. A Jesenice elleni döntő második mérkőzésén 96,6 százalékkal védett. A hálóőr a következőket mondta el a találkozó után: „Szerdán jobban kezdtünk, mint előző nap, sikerült már az első harmadban két gólra növelni az előnyünket, amit jó játékkal és fegyelmezett védekezéssel sikerült a második játékrészben megduplázni. Nyugodtan korcsolyáztunk ki az utolsó húsz percre, ahol egyszerű játékkal tartottuk meg a vezetést és így 2-0-ás előnnyel utazhatunk Jesenicébe.”

Végeredmény: Fehérvár AV19 – HD Hidria Jesenice 5-1 (2-0, 2-0, 1-1)
Összeállítások:
Fehérvár AV19: Szeles (Horváth D.) – Kiss R., Kovács, Halasi, Németh K., Szabó B., Rajz, Madácsi, Vas, Németh Á., Horváth M., Dobmayer, Rétfalvi, Péter, Vizi, Császár, Sándor, Buzás, Kiss P., Mihály, Csölle
HD Hidria Jesenice: Kogovsek (Zagar) – Török, Jakupovic, Fartek, Brun, Hadzic, Krmelj, Rajsar, Mravlje, Brglez, Zor, Crnovic, Masic, Sabanovic, Podrekar, Sersen, Prostor, Svetina, Sodja, Sturm
Gólszerzők: Vas, Mihály (2), Szabó B., Császár illetve Brun

A döntő második mérkőzésének összefoglalója: