EGY DÖNTŐT MEGNYERTEK, EGYET MÉG MEGNYERNÉNEK

  • 2018.04.04. 13:00
  • Fehérvárav19
Múlt héten magyar bajnok lett junior csapatunk. Kiss Dávid együttese a MAC Budapestet múlta felül, a héten pedig az EBYSL trónjára is felülhet a gárda.

Sűrű és egyben eredményes hetet zárt az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia junior csapata. Az U20-as gárda a MAC Budapesttel szemben megnyerte a magyar bajnokságot, összesítésben 3-1-re múlt felül a fővárosi riválist egy nagyarányú, illetve egy elképesztően szoros találkozó után. „Kedden 14-0-ra nyertünk hazai jégen. A MAC-nak volt egy áramszünete, ami alatt mi többször is betaláltunk, aztán már nem tudtak felállni a sokkból, mi pedig kiélveztük a találkozó minden percét. Pénteken idegenben 0-0-ra álltunk a hosszabbítás után is, ami a kapusok teljesítményét is dicséri, aztán büntetőkkel végül behúztuk a meccset és a bajnokságot is” – értékelt Kiss Dávid.

A MAC elleni utolsó mérkőzés összefoglalója és a találkozó utáni interjúk:

A siker értékét növeli, hogy juniorjainknak kevesebb, mint 24 óra leforgása alatt kétszer is jégre kellett lépnie, ráadásul hosszú utazást követően, hiszen csütörtökön még Jesenicében, az EBYSL fináléjában volt jelenése a csapatnak: „A jesenicei találkozó után, ahol 2-1-es vereséget szenvedtünk és ahova rengeteg szurkoló kísért el bennünket, amit ezúton is köszönünk, Szlovéniában töltöttük az éjszakát. A srácok körülbelül öt órát tudtak aludni, aztán azonnal Budapest felé vettük az irányt, 15 órát buszoztunk, a fáradtság pedig meg is látszott a büntetőkkel megnyert összecsapáson” – vélekedett a vezetőedző. Az osztrák bázisú pontvadászat döntőjében így akkor egyenlített a Jesenice, ám hétfőn ismét összemérte erejét a két alakulat, ezúttal Székesfehérváron. A hazaiak 7-2-re nyerték a derbit:

„Az elején „élesebbnek” éreztem az ellenfelet, látszott, hogy győzni jöttek hozzánk. Ám mellénk állt a szerencse, szereztünk egy gólt, lélektani fölénybe kerültünk, de így is ők domináltak. A második játékrészben aztán átvettük az irányítást, jó harmadot produkáltunk, elhúztunk 6-1-re. A záró harmadban viszont nem voltam elégedett, ötgólos előnyben is mi ültünk többet a büntetőpadon, nem a játékkal foglalkoztunk, a Jesenice feljavult. Ha végig úgy játszottak volna a szlovének, mint a végén, akkor szorosabb meccset láthatnak a kilátogató szurkolók, akik minden dicséretet megérdemelnek, jó érzés volt látni, hogy ennyien szurkolnak nekünk” – összegzett a szakember, akinek csapata így 2-1-re vezet a párharcban, szerdán pedig lezárhatja a döntőt idegenben: „A Jesenice több olyan játékost is bevet ellenünk, akik év közben az Alpesi Ligában játszottak. Úgy vélem, hogy ez megbontja náluk a csapategységet, sokat egyénieskednek. Nálunk szerencsére ezzel nincs gond, a Fehérvári Titánokból érkező hokisok beálltak a sorba és sokat segítenek. Amire oda kell figyelnünk, az a fegyelmezettség. A párharcban eddig 6-ból 4 gólt emberhátrányban kaptunk, látszik tehát, hogy fórban jól működnek a szlovének technikás játékosai” – árulta el a tudnivalókat az ellenfélről Kiss Dávid.
A szerdai találkozó 19:30-kor kezdődik majd.


Az EBYSL döntőjének tervezett menetrendje:
Dátum Időpont Hazai vendég helyszín Eredmény
2018.03.25.  18:10 Fehérvár AV19 HD Jesenice Székesfehérvár

5:2

2018.03.29.     19:00 HD Jesenice Fehérvár AV19 Jesenice 2:1
2018.04.01.  18:40 Fehérvár AV19 HD Jesenice Székesfehérvár 7:2
2018.04.04.  19:30

HD Jesenice

Fehérvár AV19 Jesenice 

2018.04.08.  időpont később Fehérvár AV19 HD Jesenice Székesfehérvár 

*Az utolsó mérkőzésre akkor kerül sor, ha a párharc nem dől el négy találkozó során.