Csütörtökön idegenben, vasárnap hazai jégen játszanak

  • 2018.11.22. 12:00
  • Fehérvárav19

Juniorcsapatunkra két mérkőzés vár a héten, melyekről Andrej Brodnik vezetőedző és játékosai mondták el várakozásaikat.

Juniorjaink ezen a héten két meccset játszanak, idegenben a Znojmo, míg hazai pályán a Győr együttese ellen. Andrej Brodnik vezetőedző bízik csapatában és győzelmet vár mindkét találkozón: „A Znojmo jó csapat, nem lesz könnyű dolgunk ellenü, de úgy gondolom, fel vagyunk készülve. A Győrrel hazai jégen játszunk, ami mindenképpen előny számunkra.
Rendes játékidőben még nem vesztettünk mérkőzést, erre büszkék vagyunk. Jól koncentrálunk és képesek vagyunk egy meccsen végig figyelni, úgy érzem, ez az egyik erősségünk.”
 
Kóger Balázs az osztrák bajnokság plusz-mínusz mutatóinak táblázatában az első helyen szerepel. Az együttes védője így latolgatta az esélyeket a mérkőzések előtt: „Ezen a héten a Znojmoval és a Győrrel fogunk megmérkőzni, kilenc pont megszerzése a célunk. Fontos, hogy jól játszunk, és végig koncentráljunk a mérkőzéseken. Reméljük, vasárnap a hazai mérkőzésre sokan kilátogatnak majd.”
 
Dézsi Bence az idei szezonban 15 mérkőzésen lépett jégre a juniorcsapattal az EBYSL-ben, mely alatt 13 gólt és 17 asszisztot szerzett, így 30 pontjával vezeti az osztrák bajnokság táblázatát. A fiatal védő elmondta, hogy az előző mérkőzésekhez képest mit kell majd máshogy csinálniuk ezen a héten: „Az előző két mérkőzésen sokat hibáztunk a védekező harmadban, a továbbiakban sokkal egyszerűbben kell játszanunk es kijuttatnunk a harmadból a korongot. Támadásban az összes sorunk képes gólt szerezni, de nagyon sok esetben túlgondoljuk a helyzeteket ahelyett, hogy a kaput támadnánk. Ezeket az apróságokat kell kiküszöbölnünk. Természetesen a cél magabiztos játékkal két győzelemmel zárni a hetet.”

U20-as csapatunk következő hazai mérkőzését a Győr ellen játssza. A találkozó 2018. november 25-én, vasárnap 13 órakor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.