
Anthony és Greg veszélyes lehet
- 2008.11.28. 08:09
- FehervárAV19
Négy ponttal előzi meg az Alba Volán a közvetlenül mögötte álló Graz együttesét, amelyben olyan játékosok keseríthetik meg ma este a kék-fehérek dolgát, mint Anthony Iob a maga 21 pontjával, vagy a 16 pontos kanadai Greg Day .
Az Erste Bank Eishockey Liga összesített pontlistáján egészen a 33. pozícióig kellett keresgélni, hogy ráakadjunk a legponterősebb grazi játékosra.
Ő nem más, mint a 37 éves olasz Anthony Iob, aki 9 góllal és 12 passzal jelentkezett idén 25 mérkőzésen, s míg tavaly 40 meccsen ért el 31 pontot, így kijelenthető: idén jobb formában játszik a csatár.
Az olasz 9 gólja a csapat jelenlegi házi gólkirályi címéhez is elegendő. Mögötte a második legeredményesebb grazi játékos Greg Day, aki 6 gólt és 10 gólpasszt jegyez. Figyelemre méltó, hogy tavaly 39 találkozón 30 passzt is adott társainak, tehát igazán figyelni kell rá, az idei szezonban viszont nem megy neki annyira. Reméljük, nem a Volán ellen támad fel…
A Graz két kapusa viszont egyértelműen a hátsó régióban tanyázik, hiszen Dov Grumet-Morris tizenegyedik a kapusok tabelláján, teljesítménye 89.93 százalék, míg a mindössze 21 esztendős Fabian Weinhandl utolsó előtti, 9 összecsapáson jutott szóhoz, védési hatékonysága: 89.21 százalék.
Csak az érdekesség kedvéért; az EBEL idei küzdelemsorozatában a két együttes összecsapása ekképp alakult:
Alba Volán SC - EC Graz 99ers 1:3 (1:2, 0:0, 0:1)
Gólszerzők: Ocskay Gábor ill. Iob, Anthony; Day, Greg; Nick Kuiper
EC Graz 99ers - Alba Volán SC 2:3 bü. (1:1, 0:1, 1:0, 0:0, 0:1)
Gólszerzők: Palkovics Krisztián, Ocskay Gábor (+büntető) ill. Troy Riddle, Michael Schiechl
AG