Andrew Sarauer újabb egy évig Székesfehérváron

  • 2021.04.25. 17:58
  • Fehérvárav19

A magyar válogatott alapemberének számító Sarauer, a krakkói feljutásban kulcsszerepet játszó , nagy tapasztalattal rendelkező támadó a 2021/2022-es szezon végéig kötelezte el magát a koronázóvárosban.

Andrew Sarauer 2013-ban érkezett először Székesfehérvárra, első EBEL-szezonjában 54 alapszakasz-mérkőzésen 49, míg a másodikban 59 pontot szerzett, ezzel pedig a liga legponterősebb játékosa lett a 2014/2015-ös szezonban. A 36 éves Sarauer egyéves villachi játék után 2018-ban tért vissza a székesfehérvári együttesbe, a 2020/2021-es szezonban, amelyben sérülés miatt több mérkőzést is kihagyni kényszerült, 27 mérkőzésen 16 pontot szerzett.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

2015-ben vette fel a magyar állampolgárságot és tagja volt a Krakkóban feljutást kiharcoló nemzeti együttesnek, a világbajnokság All-Star csapatának és az öt mérkőzésen szerzett hat pontjával a magyar válogatott legeredményesebb játékosa lett. A kanadai-magyar támadó azóta minden évben szerepelt a világeseményeken, legutóbb a nottinghami olimpiai selejtezőtornán.

„Nagyon szeretek itt játszani, legfőképp ezért hosszabbítottam szerződést” -  mondta a center a szerződés aláírását követően. „Ebben a szezonban, úgy látom, nagyot léptünk előre, és erre a jövő évet nézve már tudunk építkezni. Azt várom, hogy a csapat a következő évben a liga élmezőnyébe fog tartozni. Tanulnunk kell a hibáinkból, táplálkozni a pozitívumokból, így pedig győzelemre esélyes csapatunk lehet. Mióta Székesfehérváron játszom, a csapat évről évre jobb lett. Különösen örülök annak, hogy a csapat magja magyar játékosokból áll, akik húzóemberként viszik előre az együttest.”

Andrew Sarauer óriási rutinnal rendelkezik, itt töltött évei alapján Fehérvár már szinte az otthonává vált” – jelentette ki Szélig Viktor, a csapat general managere. „Centerünk mindig nagyon szívesen vett részt a válogatott programokon is, emellett nagyon sok pozícióban bevethető, akár a speciális egységekben, akár az öt az öt ellen, és a top sorokban is jól tud teljesíteni, ezért is különösen hasznos játékos, aki nagy segítségére tud lenni az együttesnek.”

A Hydro Fehérvár AV19 szerződéssel rendelkező játékosai a 2021/2022-es szezonra:

Kapus: Kornakker Dániel

Hátvédek: Szabó Bence, Paul Geiger, Tim Campbell, Horváth Milán (2022/2023)

Támadók: Bartalis István (2023/2024), Hári János (2024/2025), Toni Kähkönen, Alexander Petan, Anze Kuralt, Mihály Ákos, Terbócs István (2022/2023), Andrew Sarauer