A listavezető érkezik

  • 2018.11.27. 08:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvár AV19 kedden, 18:45-kor a Graz 99ers együttesét fogadja. A találkozót online, élőben közvetítjük.

A keddi játéknapon megkezdődik az Erste Bank Eishockey Liga idei alapszakaszának második fele, a 23. fordulóban pedig a vendégek számára a tabellaelsőség megtartása a cél, hiszen a Klagenfurt mindössze két ponttal lemaradva követi Yellow Hornékat. A Rekordbajnok a Dornbirnt fogadja, így számukra is komoly téttel bír a heti első találkozó. A Fehérvár AV19 egy győzelemmel tovább folytathatja zárkózást a középmezőny felé, hiszen a Dornbirn 26 pontjával jobb gólkülönbsége miatt előzi meg Kógeréket, a Znojmo egy, az Innsbruck pedig öt pont távolságra van a kék-fehérektől.

Novemberben másodszor mérkőzik meg egymással a grazi és a fehérvári együttes, a szezonban pedig harmadszor találkozik egymással Hannu Järvenpää és Doug Mason gárdája. Érdekesség, hogy mindkét idei összecsapás a ráadásban dőlt el, az októberi, idegenbeli és a novemberi hazai mérkőzéseken is a graziak szerezték meg a pluszpontot. A nemzetközi szünet óta mindkét fél változó formát mutat, hiszen, míg a Graz mérlege a legutóbbi hét találkozón három rendes játékidős, két hosszabbításos győzelem és két vereség (ebből egy ráadásos), a fehérváriak öt vereséget (egy hosszabbítás), valamint két győzelmet könyvelhettek el. A legutóbbi öt találkozót tekintve mindkét csapat esetén egy győzelem vereséget követett, ezt a mintát folytatva a fehérváriak indulhatnak jobb esélyekkel a három pontért az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

A tabellán elfoglalt helyezésbeli különbség a csapatstatisztikákban is megmutatkozik: a stájerek mind az előnyök kihasználásában, mind a hátrányok kivédekezésében, valamint a lövési hatékonyságban és a büntetéspercek számában is jobb helyet foglalnak el a csapatok között, mint a Fehérvár AV19. Ugyanakkor csapatunk a nemzetközi szünet óta minden találkozóján betalált emberelőnyben, a graziakat sem kell ennek ellenére félteni, a liga legjobb mutatójával rendelkeznek az előnyös egységek terén, 82 fórból 23 találatot szereztek (28,1 %). A fehérváriak ellen a fegyelmezett játékra hívta fel a figyelmet a vendégek mestere: „Nagyon fegyelmezettnek kell maradnunk, elsősorban a taktika tekintetében és fontos, hogy végig jó tempóban tudjunk jégkorongozni. Végig koncentráltnak kell maradnunk és elsősorban a védekezésben kell kitűnnünk.”

Vendégoldalon kérdéses kedden Ken Ograjensek játéka, az utazásáról a mérkőzés napján dönt majd az orvosi stáb, hazai részről pedig továbbra sem lesz ott Sofron István és Arttu Luttinen, akikre még több hetes kihagyás vár. A találkozó 18:45-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban és a szekesfehervar.hu/elo oldalon élőben nézhető.

A mérkőzés előtt Kóger Dániel visszatekintett a Linz elleni találkozóra, csapatkapitányunk és Sárpátki Tamás pedig a heti három mérkőzés jelentette terhelés mellett az ellenfélről is beszéltek: