A junioroknál is kezdődik a bajnokság

  • 2018.09.04. 20:00
  • Fehérvárav19
A héten a Fehérvár AV19 juniorcsapata is megkezdi a bajnokságban való szereplést. A várakozásokról Andrej Brodnik vezetőedző és Rajz Áron csapatkapitány beszélt.

A héten a juniorok is megkezdik a menetelést a bajnokságban. Ahogy az utóbbi években, idén is két bajnokságban szerepelnek, megmérettetik magukat a magyar és az osztrák ligában is. A szerdai ellenfél a DVTK csapata lesz, akik tavaly a magyar juniorbajnokságban a nyolcadik helyen végeztek, ám nem biztos, hogy könnyű ellenfélnek ígérkeznek. Idén az osztrák bajnokságban a KMH és a miskolci gárda egy csapatként szerepel, a két együttes legjobb játékosait válogatják össze, hogy erősebb kerettel indulhassanak az EBYSL-ben. Vasárnap ezzel az együttessel csap össze Andrej Brodnik fiatal csapata, így a szerdai miskolci mérkőzést sem vehetik félvállról. 

Az előző szezon U20-as együttese mind a magyar, mind az osztrák bajnokságban aranyérmet szerzett, így Andrej Brodnik gárdája címvédőként kezdi meg szereplését a héten. „Mindig a legjobbat akarjuk. Mindig a legjobb eredményt szeretnénk elérni és sikeresek lenni.” –kezdte a tréner. „Ez lesz az első két bajnoki mérkőzésünk, szerdán a magyar bajnokság első meccsét játsszuk a Miskolc ellen, vasárnap pedig az EBYSL-ben kezdjük meg a szereplést a KMH ellen. Mivel tavaly a juniorcsapat mindkét bajnokságban aranyérmet ünnepelt, így mi is a legnagyobb célt tűzzük ki magunk elé. Mindenképpen a tabella elején akarunk tartózkodni. Ki kell küszöbölnünk a hibáinkat, jól kell látnunk a játékot és koncentrálnunk kell a feladatainkra a mérkőzések közben. A felkészülés alatt sok jó dolgot láttam a srácoktól, de sajnos olyan megmozdulásokat is, amiket nem engedhetünk meg magunknak. A jó dolgokat meg kell tartanunk, a rossz szituációkat pedig, amik a mérkőzés alatt adódhatnak, ki kell javítanunk és minimalizálnunk kell ezek előfordulásának lehetőségét. A rossz egyéni döntéseket mindenképp ki kell küszöbölni, hiszen ezek pillanatok alatt fel tudják borítani az általunk felépített rendszert. Meccsről meccsre, lépésről lépésre, közösen kell haladnunk, hiszen a csapat a legfontosabb. Most az első bajnokira koncentrálunk, utána pedig a vasárnapira. Ezen a két mérkőzésen látni fogjuk, hogy milyen messzire eljutottunk már augusztus eleje, a felkészülés kezdete óta mind a saját rendszerünket, mind gondolkodásmódunkat tekintve. Úgy gondolom, a fegyelem és a koncentráció a legfontosabb dolgok az előttünk álló időszakban.”

A fiatalok négy mérkőzést játszottak a felkészülés alatt, kettőt a velük egy bajnokságban szereplő MAC és Újpest csapataival, kettőt pedig a Slovan Bratislava U20-as csapatával. Az edzői stáb ezt az időszakot használta a csapat összetételének véglegesítésére és a játékosok megfigyelésére, illetve a technikai és taktikai elemek fejlesztésére, tökéletesítésére. A kérdésre, hogy hogyan áll most össze a csapat és milyenek a játékosok, Andrej Brodnik a következőket mondta el: „Jó a csapat, viszont van pár sérültünk, aminek természetesen nem örülök. Vincze Gergő beteg, Almási Márk kisebb sérüléssel bajlódik. Vizi Ádámnak családi okok miatt kell a héten távolmaradnia, de reményeink szerint pénteken már velünk tud edzeni, így a vasárnapi mérkőzésen már biztos számíthatok rá. Igazság szerint egy kis hátránnyal indulunk emiatt, de vállaljuk a felelősséget, hiszen meg kell oldanunk azok nélkül a srácok nélkül az első mérkőzéseket, akik most valami miatt nem játszhatnak. Keményen kell dolgoznunk és reméljük, nemsokára ismét teljes lesz a csapat.”

Rajz Áron már tavaly is az U20-as csapat tagja volt, két bajnoki címet is ünnepelhetett. Idén ő kapta a megtisztelő, ám nagy felelősséggel is járó "C" betűt. "Úgy gondolom, hogy ez a csapat fiatalsága ellenére össze fog kovácsolódni. A tavalyi keretből egy sor maradt, mivel a többiek ettől a szezontól a Fehérvári Titánok csapatában játszanak, ami a mostani fiataloknak is elég motiváló". -kezdte a csapatkapitány, aki elmondta azt is, hogyan alakul a csapat kerete, illetve az edzésmunkáról is beszélt. 


"Az U18-ból kaptunk játékosokat, ők is hajtanak, odateszik magukat az edzéseken. Mindenki küzd a helyéért, hiszen senkinek nincs biztos pozíciója, nemcsak a feljátszók közül, hanem a fix juniorok között sem. Ha nem olyan a teljesítménye, másik sorba kerül, a fiatalok közül pedig feljátszik más. Néha noszogatni kell a srácokat, mert az edzésmunka nem megfelelő, nem koncentrálunk eléggé, ilyenkor az edzők begurulnak és persze az egész csapat büntetést kap. Ez meccsek után is így van. Azt mondhatom, hogy ezt mostmár megtanultuk, így az edzéseken mindenki odafigyel, jók a passzok, jók a lövések, tehát jó úton haladunk. A héten mind a két mérkőzésen egyértelműen győzni szeretnénk. Nem láttuk még játszani idén az ellenfeleinket, de úgy gondolom, hogy mindig azzal a felfogással kell pályára lépnünk, hogy győzni akarunk. Tudatosan készülünk arra is, hogy mi történik akkor, ha  valamilyen okból felfelé csúszik a korosztály a szezon közben. Az új játékosok, akik az U18-ból érkeztek, tehetségesek, alázatosan dolgoznak, ha úgy alakul, be tudnak illeszkedni a csapatba."
 Rajz Áron büszkén viseli magán a "C" betűt. "Csapatkapitányként fontosnak tartom, hogy a meccs közben fókuszban tartsam a srácokat a padon, fegyelmezettek legyenek, ne kiabáljanak egymással. A felkészülési meccsek során előfordult, hogy egymást hibáztatták, ezt kell kordában tartanom. Figyelnem kell az öltözői rendre és fegyelemre. Ezt tartom elsődleges célomnak, hiszen ez már a „kisfelnőtt”, oda kell figyelnünk arra, hogy egy sportoló élete miről is szól. Nekem ebben is példát kell mutatnom."