A Dornbirn ellen indul a hazai hétvége

  • 2019.09.21. 12:39
  • Fehérvárav19

A Hydro Fehérvár AV19 szombaton 17:30-kor a Dornbirn Bulldogs együttesét fogadja. A találkozót a Digi Sport élőben közvetíti.

 

Az edzőváltáson és átalakuláson átesett Dorbirn érkezik szombat este a Raktár utcába. A voralbergiek a tavalyi szezonban lemaradtak a playoffról, így Dave MacQueent a finn Jussi Tupamäki váltotta, a karmesteri pálca átvétele pedig a keretben is komolyabb változásokat eredményezett. Tizenöten érkeztek, ám még ennél többen távoztak a legtávolabbi ellenféltől, az érkezők közül azonban többekre érdemes odafigyelni. A tavalyi bajnok Klagenfurttól érkezett Robin Gartner, aki nem csak a karintiaiakkal, hanem a Bolzanoval is magasba emelhette az Erste Bank Eishockey Liga trófeáját. Rajta kívül ott lesz még a vendégeknél az NHL-es Malcolm és P.K. Subban testvére, Jordan Subban, valamint a már három éve a legnyugatibb ellenfél kapuját őrző Rasmus Rinne is, aki tavalyi, 90,7 százalékos védési hatékonyságával a hetedik helyet foglalta el a kapusok rangsorában. Érdekesség továbbá, hogy nem csak a kispadokon, hanem a játékvezetőknél is akad ismerős, ámde új név: Muzsik Norbert a Dornbirn ellen mutatkozik be az osztrák ligában.

Jó előjelekkel vághat neki a találkozónak a Hydro Fehérvár AV19. A két gárda elmúlt öt mérkőzésének mindegyikéből a magyar EBEL-csapat jött ki győztesen, így a liga szombati fordulójának első mérkőzésén az is eldől, hogy a Dornbirn 2018. február 8. után újra legyőzi-e Kógeréket. Székesfehérváron még ennél is régebben szereztek pontokat a Bulldogok: 2017. február 15. óta minden alkalommal a hazaiak örülhettek a mérkőzés végén. Emilio Romig, a vendégek támadója a találkozó előtt elmondta, a hosszú utazás ellenére felkészültnek érzik magukat az esti összecsapásra: „A szombat délelőtti átmozgatáson az volt a fontos, hogy a hosszú utazás után újra belelendüljünk, ez jól is sikerült. A szezon ilyen korai szakaszában a hosszú utazás ellenére örülünk annak, hogy együtt lehetünk, hiszen az ilyen túrák jó alkalmat adnak a csapatépítésre is”.

Az EBEL-veterán Olivier Magnan azt emelte ki, változtattak a taktikán a szombati, Fehérvár elleni megmérettetés előtt: „Elsősorban a saját harmadunkban va játékon és a korongkihozatalokon változtattunk, sokkal agresszívebbek vagyunk a koronggal, ennek eredményeként gyorsabban támadásba tudunk váltani. Nagyon várom a mérkőzést, mert a Fehérvár remek játékosokat igazolt a nyáron, ezen kívül Scott Timmins és Mike Caruso is Fehérváron játszanak. Éppen ma reggel beszéltem Scott-tal, mindketten jó barátaim, így nagyon várom, hogy játszhassak ellenük. Természetesen, ami a jégen nincs helye a barátságnak, de mindig jó olyan barátokkal találkozni, akik valamelyik ellenfél csapatban játszanak.”

A hétvége előtt vezetőedzőnk mellett Szabó Bence, valamint a két vendégklub korábbi játékosai, Scott Timmins és Andrew Yogan beszéltek az előttük álló feladatról.