A Debrecen és a MAC következik a sorban

  • 2018.11.15. 12:00
  • Fehérvárav19

Juniorcsapatunk két mérkőzést játszik a héten, melyeken összesen tizenkét pont a tét.

Juniorjaink csütörtökön Debrecenbe utaznak, ahol EBYSL-csoportjuk jelenlegi negyedik helyezettje ellen lépnek majd jégre. Andrej Brodnik vezetőedző a következőket mondta el a mérkőzés előtt: „A szezon második mérkőzését a Debrecen ellen játszottuk, ahol hosszabbításban vereséget szenvedtünk tőlük. Eddig összesen két mérkőzésen veszítettünk, viszont rendes játékidőben még senki nem volt nálunk jobb. Azon a mérkőzésen háromszor annyit lőttünk kapura, mint ők, de nem volt szerencsénk. Semmiképp sem szeretnénk olyan eredményt, mint azon a meccsen. Akkor nyilvánvalóan nem voltunk jók, nem voltunk elég pontosak, náluk viszont a kapus volt a legjobb játékos a jégen. Ez most egy új sztori, egy másik mérkőzés, remélem, jó meccs lesz, mi biztosan pontosabban fogunk játszani, mint az első találkozónkon és természetesen győzni akarunk.”
Vasárnap a MAC Budapest vendégeskedik a Raktár utcában, ahol a tabella második és harmadik helyezettje méri össze tudását. Andrej Brodnik fegyelmezett mérkőzést és győzelmet vár csapatától: „A MAC elleni mérkőzés igazi rangadó lesz, hiszen tavaly ők lettek a juniorbajnokság ezüstérmesei és két akadémia közötti megmérettetést is szimbolizál. A szezonban egyszer már sikerült őket legyőzni, ezt az utat szeretnénk folytatni. Remélhetőleg minden játékosunk jégre tud lépni ezen a találkozón, hiszen a legerősebb csapatra van szükségünk. Várjuk ezt az összecsapást és igazi kihívást jelent számunkra, izgatottak vagyunk. Hazai jégen játszunk, nem engedhetjük meg, hogy meglepetést okozzanak nekünk. Meg szeretnénk mutatni a mentális erőnket, az akarásunkat, hogy az első hely a célunk a bajnokságban.”

A MAC Budapest elleni mérkőzést hazai jégen játssza juniorcsapatunk. A találkozó november 18-án, vasárnap 13:30-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.