Zack Phillips is kék-fehérben

  • 2018.05.23. 15:00
  • Fehérvárav19

A 25 éves támadót 2011-ben első körben draftolta a Minnesota Wild, legutóbbi szezonjában pedig a brit bajnokságban szerepelt.

Phillips 2012-ben kezdte felnőtt pályafutását, egy évvel korábban pedig, mindössze 17 évesen első körben draftolta a Minnesota Wild. Első profi szezonjában 76 AHL-mérkőzésen lépett jégre és 28 pontot szerzett, majd tengerentúli pályafutása során összesen 267 AHL-mérkőzésen lépett jégre és 101 pontig jutott. 2016-ban igazolt Svédországba, az északi első osztályú pontvadászatban 54 találkozón 33 pontot termelt. Az előző szezont az EIHL-ben töltötte, a Nottingham Panthers együttesével a brit bajnokság elődöntőéig jutott, a CHL-ben pedig a nyolcaddöntőben búcsúztak. A 183 centiméter magas, 83 kilogramm súlyú center 60 mérkőzésen 48 pontot szerzett a 2017/2018-as évadban.

„Zack azért keltette fel az érdeklődésünket, mert mind európai, mind pedig észak-amerikai szakemberek azt mondták róla, hogy nagyon jól lát a pályán, kiválóan helyzetbe tudja hozni a társait és a góllövésben is jeleskedik. Biztosan meg akarja mutatni, mire képes az EBEL-ben, az öltözőben pedig pont azt a mentalitást hozza, amire a jövőben szükségünk lesz” – mondta Phillipsről Hannu Järvenpää, csapatunk vezetőedzője.

„Azért döntöttem úgy, hogy az EBEL-ben folytatom pályafutásomat, mert jó színvonalú ligának tartom” – kezdte Phillips. „Úgy érzem, szoros bajnokság lesz a jövő évi, én pedig szeretném hozzásegíteni a csapatot a playoffba kerüléshez. Tudom, hogy a magyar hoki sokat fejlődött az elmúlt években és a Fehérvár AV19-ről azt hallottam, hogy rengeteg szurkolója van, így nagyon várom, hogy előttük bizonyíthassak. A Nottingham edzője, Corey Neilson (a brit válogatott másodedzője – a szerk.) is csak jót mondott a magyar csapatról, így jó döntésnek éreztem a váltást” – tette hozzá a kanadai.

Élő szerződéssel rendelkező játékosaink:

Kapusok

Mac Carruth

Kornakker Dániel

Gyenes Dávid


Támadók

Kóger Dániel

Erdély Csanád

Sárpátki Tamás

Reisz Áron

Szabó Krisztián

Szita Donát

Hári János

Vizi Dániel

Hamvai Szilárd

Andrew Sarauer

Tero Koskiranta

Anze Kuralt

Zack Phillips


Hátvédek

Szabó Dániel

Stipsicz Bence

Láday Tamás

Eric Meland

Jonathan Harty

Szabó Bence

Ryan Glenn

Harri Tikkanen