Visszavágni a Medvéknek

  • 2018.01.26. 10:41
  • Fehérvárav19
Az alapszakasz utolsó hétvégéjén pénteken a Medvescak Zagreb érkezik a Raktár utcába. A találkozó a megszokottól eltérően 19:15-kor kezdődik.

Mind a hazaiak, mind pedig a vendégek lezárnák negatív szériájukat a liga 43. fordulójában. A Fehérvár AV19 előző négy mérkőzését elvesztette, és ugyan a Dornbirn otthonában pontot szerzett Hannu Järvenpää együttese, az már eldőlt, hogy a magyar EBEL-csapat az alsóházban folytatja a liga idei küzdelmeit. A horvátok háromszor maradtak pont nélkül és bár továbbra is versenyben vannak a biztos rájátszást érő hatodik helyért, a Graz, a Dornbirn és a Bolzano egymástól egy-egy pont távolságra helyezkedik el a tabellán, így Doug Bradley együttesének égető szüksége van a pontokra. Nincsenek ezzel máshogy Kógerék sem, hiszen a középszakaszban értékes bónuszpontokat érhet a minél előkelőbb hely a rangsorban.

A két együttes legutóbbi öt találkozása vendéggyőzelmet hozott, sőt, hazai pályán legutóbb 2307 nappal ezelőtt sikerült győzni a Zágráb ellen – a Medvescak kispadján akkor is Doug Bradley állt. A nemrég kinevezett vezetőedző ezúttal úgy véli, csapatával elérhetik a rájátszást: „Sokat lőttünk kapura az elmúlt mérkőzéseken, de ez nem volt elég, a Bécs pedig kihasználta a hibáinkat. Hiszek a csapatban, és hiszem, hogy bekerülhetünk a rájátszásba. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a szükséges pontokat Székesfehérváron és Znojmóban megszerezzük, lépésről lépésre haladunk majd.”

Csapatunk vezetőedzője nem csak a kilátásokra, de az ellenfél stílusára is kitért mérkőzés előtti nyilatkozatában:

A liga a héten közleményben tájékoztatta a csapatokat, hogy az osztrák hatóságok által kiadott figyelmeztetés nyomán a közelgő influenzajárvány miatt sem a mérkőzés előtt, sem pedig a találkozó után nem lesz kézfogás a csapatok, a kapitányok és a játékvezetők között sem. Az intézkedést azzal indokolják, hogy a bajnokság jelenlegi szakaszában nagy terhelésnek vannak kitéve a csapatok, valamint fontos mérkőzések állnak a játékosok előtt, a fertőzésveszélyt pedig a közvetlen érintkezés elkerülésével csökkenthetik.

A találkozó élőben nézhető a szekesfehervar.hu/elo oldalon.