Visszavágni a Graznak

  • 2008.10.04. 23:59
  • FehervárAV19

A felkészülési időszakban a Graz 2-0 arányban legyőzte az Alba Volánt. Vasárnap 18:00-tól Székesfehérvárott lesz alkalom visszavágni nekik, ezúttal már bajnoki pontokért.

A péntek esti pontmentő hadjárat igazán emlékezetesre sikerült. Ted Sator vezetőedző sem leplezte örömét. "Lenyűgöző mérkőzés volt, amelyen nagyon fontos pontot szereztünk. Gratuláltam a játékosaimnak, mert ahogyan visszajöttek a harmadik harmad elején, az egészen rendkívüli volt. Pláne egy olyan vereség után, mint a keddi."

A szakember annak különösen örült, hogy a légiósok közül is többen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. "Andreas Byström ennyire jól még nem játszott, amióta leigazoltuk. Nathan Martz pedig egy harmad alatt három pontot szerzett, ezzel elévülhetetlen érdemei vannak a felzárkózásunkban."

A vasárnapi összecsapás nem az első lesz a két együttes között, hiszen a nyáron már összetalálkoztak. Persze egy EBEL-rangadó mindig más, mint egy tesztmérkőzés. "Ez lesz az első bajnoki meccsünk a sokat fejlődő Graz ellen, és arra számítok, hogy sokkal versenyképesebbek leszünk ellenük, mint a felkészülési időszakban." - tette hozzá Ted Sator.

A vezetőedző nem tervez változást az összeállításban a péntekihez képest. Tokaji Viktor sajnos még mindig nem térhet vissza, így Blake Forsyth lesz Horváth András párja. Előttük Fekete, Ocskay és Palkovics teljesít majd szolgálatot. Nathan Martz lesz a második sor centere, mellette Kovács Csaba és Hegyi Ádám játszik majd. A harmadik támadótrióban a két finn csatár, valamint Benk András rohamozza majd az osztrák kaput. A negyedik sorba Sofron, Vaszjunyin, Nagy és Fodor lesz bevethető. A kezdőkapus továbbra is Szuper Levente.