Villachba látogat a Fehérvár AV19

  • 2018.10.12. 08:00
  • Fehérvárav19

Péntek este az EC Panaceo VSV látja vendégül csapatunkat.

Az eddig gyűjtött 9 pontjával tizedik pozíciót elfoglaló Villach a múlt hetet 3-2-es győzelemmel zárta a Klagenfurt ellen, előtte azonban a Salzburg 0-4-re nyert a sasok otthonában, valamint a Bécs elleni találkozón is a fővárosiak örülhettek. Az osztrákok hazai formája eddig változó, hiszen egymást váltották a vesztes és a győztes meccsek Stadthalle Villachban. A kékek csatára, Christof Kromp a következőket nyilatkozta a Fehérvár elleni találkozó előtt: „Igen nehéz mérkőzés előtt állunk, hiszen a magyar csapat még nem volt hatodiknál rosszabb pozícióban az idei szezonban. Fontos kiemelnem, hogy egy nagyon jól korcsolyázó együttesről beszélünk, így végig fókuszálnunk kell és keményen küzdeni a pénteki derbin, hogy pontokat tudjunk elhozni ellenük.”

Hasonló mérleggel rendelkezik csapatunk is az utolsó három meccsét tekintve, hiszen a Salzburggal szemben nagyarányú vereséget szenvedtek, míg a Linz hosszabbításban tudta elvinni a bónuszpontot a Raktár utcából, azonban a Znojmo elleni 5-2-es siker után már az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok közönsége örülhetett. Nyolc összecsapáson Sofronék 13 egységet szereztek és ezzel az ötödik helyen állnak. A Fehérvár AV19 jelenleg a liga legveszélyesebb gárdája, hiszen 208 próbálkozásból 28-szor találtak be, így 13.46%-kal vezetik a lövési hatékonyság tabelláját.

Nem lesz ismeretlen a hazai szurkolók számára Hannu Järvenpää, aki három és fél szezonon át irányította a sasokat, valamint Andrew Sarauer, Sofron István és Ryan Glenn sem, akik tavaly erősítették a karintiai együttest. A két alakulat eddig 59-szer lépett egymás ellen jégre, ebből 35-ször a villachiak, míg 24-szer a fehérváriak ünnepelhettek.

Az összecsapás előtt a fehérvári vezetőedző, valamint Andrew Sarauer latolgatta az esélyeket.

A találkozó 19:15-kor kezdődik.