Vereséggel kezdett a válogatott Tillburgban
- 2008.02.08. 21:17
- FehervárAV19
Nem kezdődött túl fényesen a magyar válogatott tillburgi szereplése, hiszen Ukrajna ellen 6-2-es vereséget szenvedett Pat Cortina együttese, míg a nap másik meccsén Horvátország 1-0-ra kikapott Hollandiától.
Ukrajna - Magyarország 6-2 (4-0, 0-1, 2-1)
Gólszerzők: Navarenko (2), Dyachenko (2), Pastukh, Yakushin ill. Holeczy, Sofron
Ahhoz képest, hogy legutóbb történelmi győzelmet aratott a magyar jégkorong-válogatott Ukrajna ellen - 2-1-re győztek a mieink, ráadásul mindkét gólt az Alba Volán kiválóságai, Vaszjunyin és Kovács szerezték -, a mostani 2-6 kissé meglepő. Azt viszont hozzá kell tennünk, hogy nemzeti csapatunk ezúttal nélkülözte legjobbjait - elég csak Ocskayra és Palkovicsra gondolni -, így tehát egyből más a „gyerek fekvése".
Ami a meccset illeti, abban már az első harmad során nem lehetett sok öröme a mieinknek, hiszen 17 perc elteltével 4-0 „éktelenkedett" az eredményjelzőn - öt perc elteltével még csak kettő volt nem ide Navarenko és Pastukh révén, majd Dyachenko és Yakushin is betalált -, s ezzel a - magyar szempontból - nem éppen bíztató kezdéssel vonultak pihenőre a csapatok játékosai.
A középső játékrészben összekapta magát a Cortina-legénység, ami nem csak játékban, hanem gólban is megmutatkozott - a 23. percben a Svédországban légióskodó Roger Holeczy szépített -, ráadásul, ami igazán örömteli, hogy ebben a periódusban gólt sem volt képesek ütni az ukránok, s ez mindenképpen bíztató a folytatást illetően.
A záró harmadban Dyachenko önmaga második, csapata ötödik találatát szerezte, s Navarenko gólja révén már a kiütés miatt kellett tartanunk. Végül egy perc tizenöt másodperccel a mérkőzés végét jelző dudaszó előtt Sofron értékesítette Tokaji átadását, ezzel kozmetikázva kissé az eredményen, bár a 6-2-es ukrán győzelem aligha szorul magyarázatra.
A nap másik mérkőzésén Horvátország egy góllal alulmaradt a házigazda hollandokkal szemben, a győztes gól a 25. percben esett Marcel Kars révén. Folytatás holnap a horvát-ukrán és a holland-magyar összecsapásokkal.