Újult erővel a Vienna ellen

  • 2008.12.18. 18:17
  • FehervárAV19

Remekül jött a rövid szünet az Alba Volán jégkorongozóinak, így immáron frissebben és négy visszakapott ponttal a tarsolyban lehet várni a Vienna Capitals csapatát.

Pénteken ismét hazai pályán lép jégre az Alba Volán, az ellenfél pedig a bécsi sztárcsapat, a Vienna Capitals lesz. "A szünet nagyon fontos volt számunkra, jó hatással volt a játékosokra." - adott helyzetjelentést Énekes Lajos pályaedző.

Vasárnap betegségektől és az eltiltásoktól sújtva, az U20-as válogatottal vb-n részt vevő Nagy Gergő hiányában egy góllal alulmaradt a Jesenice ellen a Volán. "Soha nem kellett még ennyire kevés játékosból gazdálkodnunk, mint vasárnap. Végül 1-2-re kikaptunk, de megvolt a lehetőségünk arra, hogy legalább egy pontot szerezzünk. Túl sok hibát követtünk azonban el, csak a szerencsén múlt, hogy nem kaptunk több gólt. A másik oldalon mi viszont nem tudtunk élni az ellenfél hibái adta lehetőségekkel." - elemezte a legutóbbi összecsapást a szakember.

A Vienna Capitals ellen lejár Derek Couture büntetése. A játékos szolgálataira a klub már nem tart igényt, ám új csatár nem érkezett helyette. "A klub egyelőre nem szerződtetett senkit Couture helyére. Ennek ellenére az összeállításunk erősödni fog a Jesenice-meccshez képest. Szerencsére mindenki egészséges, a fiúk már nagyon várják a pénteki fellépést." - magyarázta a mester, majd hozzátette: "A szezonban mindig izgalmas találkozóink voltak a Bécs ellen, most is szeretnénk jó játékkal előrukkolni. Figyelnünk kell a kiállításokra, hiszen az ellenfél emberelőnyös játéka az egyik legjobb a ligában. Klasszis játékosai is vannak a Capitals-nak, közülük is kiemelkedik Patrick Lebeau, az EBEL jelenlegi legponterősebb hokisa." - figyelmeztetett Énekes Lajos.