
Újabb "négypontos" meccs Grazban
- 2008.12.27. 20:05
- FehervárAV19
Újra nyerni tudott idegenben az Alba Volán pénteken, vasárnap hasonló bravúrra volna szükség ahhoz, hogy ne lépjen meg előlünk a Graz. Palkovics és Bonni is visszatérhet, így növekednek Sator mester variációs lehetőségei.
Karácsony másnapján győzelmet ünnepelhetett az Alba Volán Innsbruckban, így életben maradtak a csapat rájátszásról szőtt álmai.
"Nagyszerű mérkőzés volt, a csapat is és én is igencsak élveztük. Végre azt a fajta aggresszív hokit játszottuk, amelyet terveztünk. Végre volt három erős sorunk, amelyek jól is teljesítettek. Visszatért Nagy Gergő, Jason Guerriero pedig jelentős erősítést hozott Nathan Martz sorába. Állandóan mozgásban voltunk, a védelmünk stabilan tette a dolgát. A kapura lövési arány a mi oldalunkra billent, különösen a második játékrészben. Erre még nem volt példa, amióta én vagyok a Volán edzője." - emlékezett vissza Ted Sator a pénteki összecsapásra.
Bár a régi elv úgy szól, hogy a győztes csapaton ne változtasson az edző, most mégis sor kerülhet módosításokra. Újra számításba lehet venni a betegségéből felépült Palkovics Krisztiánt és az eltiltását letöltő Ryan Bonnit.
"Jason Guerriero marad Nathan Martz mellett a második támadótrióban, hiszen nagyszerűen jégkorongozott ott. Reméljük, hogy az innsbrucki mérkőzés egy jó sorozat kezdetét jelenti. Csak két pont a hátrányunk a Graz-cal szemben, így a vasárnapi fellépésünk tétje igen nagy lesz." - mondta a mester.
Legutóbb Székesfehérvárott meglehetősen simán nyert a Graz. "Az a találat, amely kivégzett bennünket, soha át sem haladt a gólvonalon. Hirtelen két gólos hátrányban találtuk magunkat. Nem azt mondom, hogy egy gólról biztosan megfordítottuk volna a meccset, de nyilvánvalóan könnyebb ledolgozni egy találatnyi különbséget, mint kettőnyit. Szerencsére a mérkőzés után a játékosok rádöbbentek, hogy határozottabban kell játszaniuk, több időt kell a támadóharmadban töltenünk. Innsbruckban a szezon eddigi legjobb idegenbeli játékát mutattuk, remélhetőleg Grazban sem lesz ez másképp." - tette hozzá az amerikai szakember.
A Volán kapuját Szuper Levente őrzi majd.