Újabb fontos döntés az új csarnok ügyében

  • 2016.02.17. 15:41
  • Csik Tamás

Megvan a forrás az építési terület megvásárlására és az engedélyes tervek elkészítésére. A tervezési munkák után megépülhet a debreceni Főnix csarnoknál is nagyobb aréna Székesfehérváron.

Székesfehérváron nagyon régóta várt fejlesztés az új multifunkcionális rendezvénycsarnok megépítése, amiért régóta küzd a város. A kormánnyal együttműködve, a Modern Városok Program keretében a Fehérvár fejlesztésére szánt 16 milliárd forintos keretből 508 millió forintot az új csarnok építési területének megvásárlására és az engedélyes tervek elkészítésére fordít a város. Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta:
"El tudunk jutni az engedélyes tervek elkészítéséig és az építkezés költségeit a 2017-es és 2018-as állami költségvetés tartalmazza majd. A tervezés várhatóan egy-másfél éves folyamat. Ez lesz az ország második legnagyobb csarnoka, mely nagyobb lesz a debreceni Főnixnél is, és szeretnénk nagy országos jeges rendezvényeknek is helyet biztosítani itt" – mondta az új létesítménnyel kapcsolatban városunk első embere.

A Budai út mellé tervezett multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok építése kapcsán megítélt félmilliárd forintból a területvásárlási és tervezési költségeket fedezik 2016-ban. A város vállalja, hogy elkészíti a komplett építési engedélyezési tervdokumentációt, valamint a közmű- és útterveket is.

(Forrás: www.szekesfehervar.hu)