Új támogatók, jelentős feladatok

  • 2007.07.20. 00:00
  • FehervárAV19

Sajtótájékoztatót tartott az Alba Volán-FeVita, ahol bemutatták a klub új szponzorait, és szó esett az Erste Bank Ligára történő felkészülésről is.

A városban rekordhoz közelített a meleg, ám a sajtótájékoztatón a téma a természetesen a jégkorong volt. Stílszerűen egy 20 fok körülire hűtött teremben került sor az összejövetelre, ám a hangulat cseppet sem volt fagyos. Először Pénzes Mihály, Székesfehérvár alpolgármestere emelkedett szólásra, aki elmondta, hogy a város rendkívül büszke a jégkorongcsapatra, azokra a sikeres rendezvényekre, amelyek a város hírnevét az elmúlt években tovább öregbítették. A város értéknek tekinti azt a szakmai munkát, amely folyik, ennek jegyében évi 42 millió forintra emelte a klub támogatását.
Tóth István, a klub elnöke nagy örömmel jelentette be, hogy az Eybl Hungária Textilipari Kft. is a jégkorong-szakosztály támogatóinak sorába lépett. Az 1600 főt foglalkoztató osztrák-magyar vállalat, mely négy magyarországi telephellyel büszkélkedhet, fontos feladatának tartja az országos és a regionális sportélet támogatását is.

Az új szponzor mellett két régi támogató is megújította együtműködését klubunkkal. Az Alfa Busz Kft és a CIB Lízing is az Alba Volán-FeVita mögött áll majd a jövőben is, segítve céljainak elérését.

Ezek a célok pedig igencsak kihívóak. Az EBEL menetrendje rendkívül feszített lesz, 105 nap alatt 39 mérkőzésre kerül sor, közte pedig többezer kilométernyi utazás vár a játékosokra. A felkészülés eddigi menete is annak szellemében zajlott, hogy fizikálisan és mentálisan is sikerüljön megfelelő állapotba hozni a jégkorongozókat. A jeges felkészülés augusztus 6-án kezdődik. Egy hétig Budapesten, majd egy hétig Dunaújvárosban, utána egy hétig Pöstyénben készül majd a csapat, ezt követően fog hazai jégen gyakorolni a társaság.

Persze a helytálláshoz kellő erősségű játékoskeret is szükséges. Két külföldi centert szertne igazolni a menedzsment, több próbajátékost is megtekint augusztus folyamán a szakmai stáb - közülük kerül majd ki a két új légiós. Ha az anyagi lehetőségek engedik, még egy védő is érkezhet.

Nagyobb nehézséget jelent a magyar bajnokságban induló keret összeállítása. Az Alba Volán-FeVita néhány éve új alapokra helyezte az utánpótlás-nevelését, ennek a minőségi munkának az első eredményei már látszanak. Saját nevelésű fiatal játékosokból egy teljes, OB1-es szintű csapatot ki tudna állítani a klub. Csakhogy a tehetségeinkre külföldön is felfigyeltek, nem is akárhol. Az EBEL címvédője, a Red Bull Salzburg egy hokiakadémiát létesített, ahol 15 világszínvonalú edzőt alkalmaznak - többek az NHL-ben is vezetőedzősködtek karrierjük során. Ezek a szakemberek Európa legígéretesebb fiataljait szerződtetik az akadémiára, szó szerint mindent biztosítanak számukra, ami csak a fejlődésükhöz kell, pazar körülmények várják a kiválasztott játékosokat. Az Alba Volán-FeVita 6-7 utánpótlás-játékosa is rajta van a kiszemeltjeik listáján, augusztus végén dől el, hogy közülük ki folytathatja Ausztriában. Ha azonban sok fiatal távozik, igencsak nehéz helyzetbe kerül a klubvezetés a magyar bajnoki csapat keretének összeállításakor.

Az Alba Volán-FeVita ugyanakkor nemcsak a játékoskeretre összpontosít, hanem a szurkolók minőségi kiszolgálása is kiemelt fontosságú. Ennek megfelelően a jégcsarnok újabb fejlesztéseken esik át augusztus folyamán. Csütörtökön biztosság vált, hogy műszaki akadálya nincs egy új, 100 ülőhellyel rendelkező lelátórész létesítésének, így a szezon kezdetére még komfortosabbá válik a létesítmény.