
Új szponzorokban bízva
- 2008.01.30. 17:02
- FehervárAV19
Bár az EBEL alapszakaszát utolsó helyen zárta az Alba Volán, néhány bravúros győzelemnek így is örülhettünk. A mini-rájátszás álomszerűen kezdődött, s az EBEL csapatai is elismerően szólnak a fehérváriakról. Ezt Ocskay Gábor is megerősíti.
– Kijelenthető, hogy az edzőváltás felrázta a csapatot. Ön is így látja?
– Igen, s még szerencsésebb lett volna meglépni mindezt három héttel korábban. Sajnos azonban Ted Sator nem tudott előbb jönni, de mégis: erősebb és drágább csapatok ellen értünk el olykor bravúros győzelmeket.
– Mint például Innsbruckban, ami után a vérmesebb drukkerek magától értetődőnek érezték az első nyolcba kerülést.
– Valóban nem kezdtük rosszul a mini-rájátszást, de én akkor is azt mondtam, hogy fölösleges számolgatni. A Ljubljana ellen is állt a zászló, vezettünk 2-0-ra, ezért is volt bosszantó a vereség.
– Az EBEL résztvevői miként vélekednek az Alba Volánról?
– Furcsa saját magunkat dicsérni, de nagyon pozitívan. Pedig ha csak a légiósokat nézzük, kijelenthetjük: nem vagyunk egy súlycsoportban, hiszen míg a Ljubljana keretében nyolc kitűnő külföldi kergeti a pakkot, addig mi ezen a téren az elején „vakot repültünk”, nem jöttek be a szlovák hokisok.
– Adja magát a kérdés: mit szóltak az itthoni klubvezetők egy-egy Volán-bravúr után?
– Egyre inkább belátták, hogy jó lépés volt a részünkről elindulni az osztrák ligában. Azt persze hozzáteszik – amit én valahol el is fogadok -, hogy ezzel sokat ártottunk a magyar bajnokságnak, de a kettőt nem lehet külön választani.
– Köztudott, hogy anyagilag mennyire megterhelő az EBEL. Hogy állnak ilyen téren?
– Bízom benne, hogy az OB I rájátszására lesznek újabb szponzoraink. Talán mondanom sem kell, hogy mennyire nehéz szponzort találni, de már a jövő évi osztrák bajnokira is készülnünk kell anyagilag. Szükségünk lenne egy komoly – 50-80 milliós - névadó szponzorra, viszont ha a nézőszámot és a visszhangot nézem, akkor egyértelműen pozitívan látom a jövőnket.