Új hátvédünk: Antonin Manavian

  • 2015.12.03. 17:56
  • Fehérvárav19
Az A-csoportos világbajnoki tapasztalattal rendelkező kőkemény francia hátvéd a Fehérvár AV19 legújabb szerzeménye.

Antonin Manavian a Rouen együttesénél nevelkedett és ott is mutatkozott be a francia első osztályban 2004-ben, mindössze 17 esztendősen. Később a Grenoble, majd az Angers csapataihoz került, miközben folyamatos tagja volt a francia korosztályos válogatottaknak. 2010-ben rövid kitérőt tett Észak-Amerikában, a Bakersfield Condors ECHL-ben szereplő együttesében, de hét mérkőzés után hazatért. 2012/2013-as szezonban másodszor is légiósnak állt, amikor a HC TWK Innsbruck szerződtette. A kőkemény bekk az EBEL-ben 50 mérkőzésen lépett jégre, és 6 pontot szerzett. 2012 novemberében már volt egy emlékezetes fellépése Székesfehérváron, amikor az 5-2-es innsbrucki győzelemmel véget ért mérkőzésen Sofron Istvánnal kapaszkodtak össze. A 185 francia válogatottsággal rendelkező rutinos hátvéd a jövő héten kapcsolódik be a Fehérvár AV19 munkájába.

„Kiváló lehetőség számomra, hogy ebben a bajnokságban szerepelhetek. Három évvel ezelőtt már szerepeltem az EBEL-ben és még úgy érzem, van bennem tartalék. Az egyik legerősebb bajnokság az EBEL, úgy érzem, egyenlőek az erőviszonyok, bármelyik csapat győzhet bárki ellen. A váltás számomra egy visszautasíthatatlan lehetőség miatt jött el. Azt vallom, hogyha előáll egy lehetőség, érdemes róla beszélni a klubvezetéssel. Épp így történt most is, Guy Fournierrel (a klub menedzsere - a szerk.) leültünk és megértette a döntésemet. Azt mondta, a klub sosem tartana itt játékost akarata ellenére, így elfogadta a távozásomat. Jó hangulatban váltunk el, hiszen ki tudja, mit hoz a jövő” – mondta Manavian majd nyilatkozata zárásaként megköszönte a klub és a szurkolók támogatását.

Újdonsült hátvédünk gólja az A-csoportos világbajnokságon:

Ebben a videóban pedig megmutatkozik Manavian keménysége: