Új arcok a keretben III: Fekete Dániel

  • 2008.07.29. 11:38
  • FehervárAV19

Kölyök- és serdülőbajnokságban gólkirály volt, majd évekig játszott külföldön. Most viszont hazatért, hiszen Magyarország legjobb együttese, az Alba Volán kínált neki szerződést. Ő nem más, mint a csatár Fekete Dániel.

A kitűnő támadó az FTC-ben kezdte pályafutását, s első trénere Kovács Zoltán, a szövetség jelenlegi főtitkára volt. Viszonylag ritka, hogy egy honi jégkorongozó már ifiként kikerül külföldre, s ott hosszú éveken keresztül megállja a helyét, de Feketével ez történt.
A kezdet nem mindennapi volt, hiszen először Klagenfurtba ment próbajátékra, ahol hiába bizonyított, az ottani tartózkodása rengeteg pénzt emésztett fel, így meg sem állt a másodosztályú Feldkirchig, ahol az első évben az edző szüleinél lakott.
Hát így kezdődött…
Ehhez a csapathoz kötődik egyik legnagyobb élménye is, amikor 2002-ben a gárdával megnyerték az osztrák másodosztályt.
Fekete nem maradt a csapatnál, eligazolt Lustenauba, ahol mindjárt nyolc góllal és nyolc gólpasszal nyitott. Hiába volt azonban Fekete jó formában, a Lustenau kiesett, míg előző klubja, a Feldkirch bent maradt…
Négy évvel ezelőtt került Grazba, de nem volt maradása az együttesnél, így ismét a másodosztályban kötött ki: a Dornbirnnél.
Hogy nem ment rosszul a játék, jelzi: egy évvel később már a norvég első osztályba szerződött, csakhogy a Trondheim az alapszakaszban az utolsó helyen végzett, de a rájátszást nem tudta vállalni, a klub tönkrement.
Fekete Dániel először 2002-ben, immár hat éve húzhatta fel magára a felnőtt címeres mezt, összesen 63 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, s a negyedik felnőtt világbajnokságán van túl.
A sérülések szerencsére eddig elkerülték, bár egyszer komoly gondot okozott neki egy csuklótörés, amit az osztrák orvosok nem vettek észre, s helyette a szalagokat kezelték.
Mindez 2002-ben történt, ma pedig szerencsére semmi sem akadályozza abban, hogy mindent megtegyen a Volán sikeréért.

AG