Új arcok a keretben II.: Hegyi Ádám

  • 2008.06.30. 12:17
  • FehervárAV19

Honlapunk sorozat keretében mutatja be az Alba Volán újonnan igazolt játékosait, s azokat a fiatalokat, akikről eddig talán keveset hallottunk. A sort a Dab-tól érkezett védővel, Jobb Dáviddal kezdtük, most pedig Hegyi Ádámot mutatjuk be.

A 20 esztendős, 180 centiméter magas, 81 kg-os csatárral két éves szerződést kötött az Alba Volán. A kiváló tehetség már ebben az évben is felhívta magár a figyelmet azzal, hogy a kilencedik alkalommal megrendezett Országos Egyetemi-Főiskolai Jégkorong Bajnokságon – idén Székesfehérváron – a legponterősebb játékos lett a végül ezüstérmet szerzett együttes színeiben. Hozzá kell tennünk, hogy csak nagy csatában, hosszabbításban győzte le a Kodolányi János Főiskola csapatát a Semmelweis Egyetem.

Hegyi Ádámnak egyébként nem újdonság a közeg, a felnőtt válogatottak jelenléte a Volánnál, hiszen már tavaly nyáron is kopogtatott a kék-fehérek ajtaján. Igaz, akkor csonthártyagyulladással bajlódott, ami ráment a lábára. Akkoriban így tekintett a jövőbe Hegyi: „Bízom benne, ha az Alba Volánban szerepelnék jövőre, akkor az osztrák bajnokság mérkőzésein is tudnék bizonyítani. Ha nem a Volánban kezdem a szezont, akkor Németországba utazom, ahonnan van már egy ajánlatom. Áprilisban próbajátékon vettem részt Mannheimben, amely csapat felnőtt alakulata Oberligás, ami a harmadosztálynak felel meg, a junior csapatuk pedig Bundesligás. Számomra a juniorcsapatban való szereplés lenne fontos.”

Ez sikerült is Hegyinek, hiszen egy évet Németországban játszhatott a Rote Teufel Bad Nauheim együttesében, ráadásul a gárdának két felnőtt csapata is volt, s a másodikban több alkalommal is szerepet kapott Ádám. Nyilván e rutinszerzésnek is köszönhető, hogy néhány héttel ezelőtt profi szerződést kapott hazánk legjobb jégkorong-csapatától, így a Volán felnőtt együttesében mutathatja meg a tudását a fiatal játékos, akiről Énekes Lajos másodedző így vélekedett:

„Ádám még nem játszott a kezünk alatt, így csak a mérkőzéseken derül ki pontosan, hogy mire képes, hogy mennyire tud beilleszkedni a csapatba. Éppen ezért most csak az edzésmunkájáról tudok beszélni. A felkészülés eddigi szakaszában egy akaraterős játékosnak ismertem meg, aki jó csapatembernek számít, ráadásul szorgalmas is. Az adottságai megfelelőek, bár reméljük, súlyban, izomban gyarapodni fog, mert azért valljuk be: ehhez a ligához egyelőre több kell. Bízzunk benne, hogy helyt áll a csapatban, s menet közben az Alba Volán titkos ászává növi ki magát a csatár.”

Ami pedig Hegyi válogatott szereplését illeti: a csatár tagja volt 2006-ban az U20-as válogatottnak, amely a Divízió II/A aranyérmes csapata lett, s tehetségét jelzi, hogy egy évvel később az U20-as világbajnokságon, a Divizió I/B-ben negyedik helyezést elérő gárdában is alapembernek számított.

AG