Toni Kähkönen Székesfehérváron

  • 2020.08.12. 14:35
  • Fehérvárav19

A KooKoo finn elsőosztályú együttesétől érkező támadó egy plusz egy éves megállapodást kötött a Hydro Fehérvár AV19 együttesével.

A 33 éves Kähkönen profi pályafutását a finn elsőosztályban kezdte, 2009 és 2012 között a Blues csapatkapitánya is volt, majd a Kärpät együtteséhez igazolt, a 2012/2013-as évadban pedig a finn válogatottban is pályára léphetett. 2014-ben a svéd elsőosztályban folytatta pályafutását, előbb a Leksands IF, majd a Karlskrona HK csapatában szerepelt. 2016-ben visszatért a Finnországba, előbb a Kärpät, majd három évig a KooKoo gárdáját erősítette, utóbbiban két évig a csapatkapitányi posztot is betöltötte. Kähkönen 622 Liiga-mérkőzés (306 pont) és 103 SHL (36 pont) tapasztalattal érkezik a Hydro Fehérvár AV19 együtteséhez. „Fontos volt az, hogy pályafutása során már több együttesben is volt csapatkapitány, így remek vezetői képességei vannak. Ami a játékstílusát illeti, egy kétirányú csatár, aki, amellett, hogy megvan benne a gólszerzési potenciál, a védekezésből is vastagon kiveszi a részét” – mondta csapatunk új támadójáról Szélig Viktor, a klub general managere.

Kähkönen, aki a 85-ös számot viseli majd csapatunkban, szerződése aláírását követően elmondta, többször is beszélt Antti Karhulával, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzőjével, és ez is nagyban befolyásolta a döntését, hogy Székesfehérvárra igazoljon. „Több finn játékossal beszéltem, akik korábban Székesfehérváron és az ICE-ban szerepeltek, és mivel tőlük pozitív visszajelzéseket kaptam, nem kellett nehéz döntést meghoznom.”

A Hydro Fehérvár AV19 csapatában jelenleg az alábbi játékosok rendelkeznek szerződéssel a 2020/2021-es szezonra: 

Kapusok: Mike Ouzas, Kornakker Dániel

Hátvédek: Mike Caruso, Stipsicz Bence, Tim Campbell, Paul Geiger, Szabó Dániel, Szabó Bence

Támadók: Andrew Sarauer, Reisz Áron, Sárpátki Tamás, Erdély Csanád, Mihály Ákos, Hári János, Bartalis István, Szita Donát, Anze Kuralt, Alex Petan, Toni Kähkönen