Több a soknál
- 2004.10.16. 00:00
- FehervárAV19
A Miskolci Jegesmedvék a Dunaújváros ellen nagy gólkülönbségű vereségeket szenvedtek az elmúlt hétvégén, ez előrevetítette, hogy ezen a szombaton és vasárnap is sokszor kerül majd a kapujukba a korong. Ekkora differenciára azonban aligha számított bárki is: az Alba Volán szombaton valósággal kiütötte a miskolci gárdát, vasárnap pedig félgőzzel is biztosan nyert.
Alba Volán-FeVita - Miskolci JJSE 19-0 (2-0, 9-0, 8-0)
Székesfehérvár, 100 néző, vezette: Kovács B., Wolf, Abonyi.
Alba Volán FeVita: Hetényi - Ondrejcik, Szuna, Fodor, Gröschl, Kovács Cs., Sille, Tőkési, Vaszjunyin, Rusznyák, Palkovics, Borostyán, Kangyal, Rajz, Majoross, Kiss G., Svasznek, Csibi, Borbás, Simon, Becze (kapus). Vezetőedző: Pat Cortina.
Miskolci JJSE: Rácz - Csaba M., Pócs, Orosz, Faith, Béres, Nagy Z., Láda B., Kiss A., Sike, Hutter Sz., Nagy Sz., Dányi, Lukács, polányi, Dusek (kapus). Vezetőedző: Wintersteiner Ottó.
Kiállítások: 2 perc, ill. 2 perc.
Az első harmadot álmosan kezdte a Volán, így a remekül védő Rácz kapus segítségével jól tartotta magát a Miskolc. A második játékrész elején aztán két perc alatt négy gólt lőttünk, ezzel padlóra küldtük ellenfelünket. Ezt követően a megroppant Jegesmedvék ellen tetszés szerint érte el újabb találatait az Alba, így téve súlyossá a miskolciak vereségét.
Gólszerzők: Kovács Cs. 3, Csibi 2, Kiss G. 2, Majoross 2, Ondrejcik 2, Rusznyák 2, Gröschl, Palkovics, Rajz, Simon, Sille, Vaszjunyin.
A vasárnapi mérkőzésen:
Miskolci Jegesmedvék JSE - Alba Volán-FeVita 1-9 (0-1, 1-3, 0-5)
Székesfehérvár, 300 néző, vezette: Árkovics, Stadler, Wolf.
Miskolci Jegesmedék JSE: Rácz - Csaba M., Pócs, Orosz, Faith, Béres 1, Nagy Z., Láda B., Kiss A., Sike, Hutter Sz., Nagy Sz., Dányi, Lukács, Polányi. Vezetőedző: Wintersteiner Ottó.
Alba Volán-FeVita: Becze - Ondrejcik, Szuna (1), Fodor 3, Gröschl, Kovács Cs. (2), Sille, Tőkési, Vaszjunyin (2), Rusznyák 1 (1), Palkovics 2, Borostyán, Kangyal (2), Rajz A., Majoross (1), Kiss G. 1 (1), Svasznek, Csibi (2), Borbás 1, Simon 1. Vezetőedző: Pat Cortina
Kiállítások: 6 perc, ill. 10 perc