Tizennégy játékos már biztos a jövő évi keretben

  • 2023.03.23. 12:54
  • Fehérvárav19

A Hydro Fehérvár AV19 szurkolói ankétján Szélig Viktor general manager jelentette be a szerződéshosszabbításokat.

 

Hat játékos, köztük Hári János csapatkapitány és Anze Kuralt, még futó szerződéssel rendelkeznek a következő évadra, mellettük pedig nyolc, az idei keretben is szereplő játékos hosszabbított szerződést a következő egy, vagy két évre.

Henrik Nilsson – A családom és én úgy döntöttünk, hogy még egy évig meghosszabbítom a szerződésemet Fehérváron, mivel nagyon szeretünk itt. A jégkorongon felül minden tökéletes itt, és ez egy fontos ok, amellett, hogy itt maradjunk. Imádok a szurkolóink előtt játszani és remélem, a következő szezonban megtaláljuk az utat ahhoz, hogy újra több mérkőzést tudjunk nyerni, több gólt tudjunk lőni. Személy szerint remélem, hogy egészséges leszek, és a következő szezonban erősebben tudok visszatérni.

Gleason Fournier – Azért döntöttem úgy, hogy meghosszabbítom a szerződésem, mivel szeretek itt játszani, csodálatos szurkolóink vannak. Csapatként, úgy gondolom, hogy erős alapjaink vannak, és nagyon sokat tanultunk az elmúlt két szezonból. Szerintem, ha egy-két dologban fejlődni tudunk, akkor sokkal egyenletesebben tudunk jövőre teljesíteni.  

Magosi Bálint – Kézenfekvő volt a hosszabbítás, szerencsére nagyon hamar megegyeztünk. Szeretjük Fehérvárt, a gyerekek is itt járnak iskolába és óvodába. Természetesen a bajnokcsapat aktív részese szeretnék lenni, hiszen minden sportoló álma a végső győzelem! 

Terbócs István – Az elmúlt két évben nagyon jól éreztem magam Fehérváron, sokkal többet kaptam minden téren, mint amire számítottam, és úgy érzem, hogy minden adott ahhoz, hogy tovább tudjam fejleszteni magam. Miután a klub jelezte, hogy számolnak velem a jövőben is, nem volt kérdés számomra, hogy maradok. Örömmel tölt el, hogy további két évig lehetek a Fehérvár színeiben, és legjobb tudásom szerint segíthetem a csapatot remélhetőleg még az eddigieknél is nagyobb sikerekhez. 

Ambrus Gergő – Örülök, hogy újabb két évet tölthetek Székesfehérváron. Úgy érzem, itt van a legjobb lehetőség számomra fejlődni fizikailag és mentálisan egyaránt. Kemény munkával szeretném visszaigazolni a belém vetett bizalmat, és a csapat egyik oszlopos tagjává válni. Egy olyan stabil játékossá, akire mindig lehet számítani.

Németh Kristóf – Úgy érzem, hogy jó helyen vagyok ahhoz, hogy tovább tudjak fejlődni. Szeretnék a következő szezonban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, és a csapat hasznára lenni. Ezen kívül nem titkolt célom, hogy a válogatott keretének is aktív résztvevője tudjak lenni. 

Vértes Nátán – A döntésemet, hogy itthon maradok, nagyban befolyásolta, hogy így Kevin Constantine és Kiss Dávid lehet az edzőm. Ebben az egy évben a kezük alatt jobb emberré és játékossá váltam, és akadémista korom egyik nagy álma vált valóra azzal, hogy itt lehetek. A szurkolók szeretete is nagyon sokat jelent nekem, ezért nagyon várom a következő évet, hogy előttük játszhassak. Köszönöm a bizalmat Szélig Viktornak.

Guillaume Leclerc – Nagyon élveztem az elmúlt pár hónapot, amelyet itt töltöttem, mindenki nagyon kedves volt az elejétől kezdve. A szurkolók támogatása hihetetlen. Volt egy korai megbeszélésünk Szélig Viktorral a hosszabbításról, ami remek volt, hiszen hosszabb távon szerettem volna elköteleződni a csapat mellet. A csapattal nem voltunk olyan sikeresek, mint azt a szurkolók elvárták volna, ezért sokkal többet várok a következő szezontól: szeretnék része lenni egy nyerő mentalitású csapatnak. Ez a csapat sok sikert ért már el, és szeretném, hogy ez siker a továbbiakban folyamatosan jellemezzen minket. Várom az új kihívásokat. Köszönöm mindenkinek a támogatását, és alig várom, hogy újra viselhessem a mezt.