
Tévés meccs a Graz ellen
- 2007.11.28. 23:53
- FehervárAV19
November utolsó hete lesz valószínűleg a legnehezebb az Alba Volán számára, hiszen háromszor is idegenben kell fellépnie a csapatnak, így holnap is Grazban, a Premiere TV által élőben közvetített találkozón.
Vasárnap legyőzte a Linzet az Alba Volán, így abban a reményben utazott az osztrák városkába a csapat, hogy megismétli ezt az eredményt. Ám végül a hazaiak otthon tartották a két pontot egy 2-1 arányú győzelemmel.
"A csapat ismételten igen jól játszott, pontosan betartották a fiúk a taktikai utasításokat." - méltatta játékosait Énekes Lajos vezetőedző. "Annak ellenére, hogy a Linznek talán több gólszerzési lehetősége akadt, mint nekünk, a meccs mindkét csapatnak igen nehéz volt. Különösen elégedett voltam a fiatal játékosaink teljesítményével, de tulajdonképpen az egész csapat jó volt." - fejtette ki a szakember.
Benk András és Michal Stastny, akik az elmúlt pár napban betegek voltak, ismételten játékra jelentkeztek. "Az elmúlt két meccsen nagyon jól játszott a csapat, de a két visszatérő játékos miatt lesznek változások az összeállításban." - árulta el Énekes Lajos. Az azonban nem módosul, hogy Budai Krisztián marad a kapuban.
A vezetőedző alaposan felkészült az ellenfélből. "A Graznak kiemelkedő képességű idegenlégiósai vannak, különösen az első sorukra kell odafigyelnünk, akik az eddigi mérkőzéseinken mindig betaláltak." - figyelmeztetett a mester. "Ha a koncentrációnk kitart mind a hatvan percig, és lesz egy kis szerencsénk is, akkor jobb eredményt érhetünk el, mint Linzben."
A találkozót élőben közvetíti a Premiere TV, a székesfehérvári hokibarátok pedig élőben megtekinthetik az adást a Café19 sportkávézóban, ahol több plazmatévén kísérhetik figyelemmel a mérkőzés alakulását. Szurkoljunk együtt a Volánnak!
EC Graz 99ers - Alba Volán
EBEL, 26. forduló, 2007. november 29., 19:15
Vezetik: Altersberger, Falkner, Smetana