Teljes gőzzel előre

  • 2019.03.17. 08:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvár AV19 vasárnap, hazai pályán folytatja az Erste Bank Eishockey Liga rájátszását. A 17:30-kor kezdődő találkozót a Digi Sport 2 élőben közvetíti.

 

Egy egygólos hazai győzelmet idegenbeli, hosszabbításos vereség követett a Red Bull Salzburg elleni sorozatban, így 1-1-re áll az egyik fél négy győzelemig tartó párharca az osztrák bázisú bajnokság negyeddöntőjében. A pénteki mérkőzés után csapatunk vezetőedzője ugyanakkor elmondta: nem számít a gólkülönbség egy ilyen kiélezett helyzetben, a vendégek támadója, Matthias Trattnig pedig arra figyelmeztet a vasárnapi találkozó előtt, hogy mindenkinek 60 percen keresztül tövig kell nyomnia a gázt ahhoz, hogy náluk legyen az előny a sorozatban.

Mindkét fél mérkőzés előtti és utáni nyilatkozatában azt emeli ki, hogy van még min csiszolni a bajnokság ezen szakaszában is, a fehérváriak részéről a szabálytalanságok, míg a mozartvárosiak oldalán a helyzetkihasználás jelenti a legsürgősebben fejlesztendő területet. A liga egyik legjobb csapata, a Salzburg vezetőedzője úgy véli, el tudják venni csapatunk pályaelőnyét a vasárnapi összecsapáson: „Most mi vagyunk lendületben. Már az első, idegenbeli mérkőzésen megmutattuk, hogy idegenben is képesek vagyunk jól játszani. Vasárnap ezt újra megpróbáljuk, ebben a szellemben utazunk Székesfehérvárra” – tette hozzá Andreas Brucker vezetőedző, akinek csapata már szombaton megérkezett a koronázóvárosba 

A tempóra nem lehet panasza szurkolónak, edzőnek és játékosnak sem a két fél párharcában, hiszen rendkívül színvonalas, élvezetes hokit láthatnak mind a hazai, mind pedig a vendég együttestől. Matthias Trattnig úgy véli, nem elég azonban ez a teljesítmény csapata játékosaitól: „A győzelemért keményen meg kellett küzdenünk, az első találkozóhoz képest sokkal nagyobb volt bennünk a küzdőszellem, igazi playoff-mentalitással léptünk jégre és ez a végén ki is. Azonban ennél még többre van szükség. Mindenkitől száz százalékra van szükségünk, hiszen látjuk, hogy a kemény munka sikert hoz.”

A negyeddöntő harmadik találkozója előtt Hannu Järvenpää mellett az együttes támadója, Reisz Áron beszélt a várakozásokról.

 

A rájátszás harmadik mérkőzése előtt jegypénztárak két órával a mérkőzés előtt nyitnak, és minden mérkőzés előtt két pénztár üzemel (a pénztárablakok felett táblák jelzik a helyet), így gördülékenyebbé válhat a vásárlás. A jégcsarnok pénztárában a készpénzes fizetés mellett továbbra is elérhető a bankkártyás, és SZÉP-kártyás fizetés is. A helyszíni vásárlás mellett továbbra is van lehetőség online jegyvásárlásra is, a harmadik mérkőzés jegyei IDE KATTINTVA érhetők el. Amennyiben a fent említett lehetőségek egyikével sem tud, vagy nem kíván élni, az Eventim jegyirodáiban is elérhetők a tikettek, melynek listája IDE KATTINTVA látható.

Az interneten vásárolt és otthon nyomtatott jegyeknél, kérjük figyeljenek a nyomtatási minőségre, a telefonos beolvasás esetén a PDF dokumentum is elegendő a belépéshez, ehhez, kérjük, képernyőjük fényerejét állítsák maximumra!

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a rájátszásra új sorozatszámmal ellátott jegyek kerültek kinyomtatásra. Az alapszakaszban fel nem használt jegyek a rájátszásra nem érvényesek!

A megnövekedett nézőszámra való tekintettel kérjük szurkolóinkat, a megszokottnál korábban érkezzenek a jégcsarnokhoz, ne hagyják utolsó pillanatra a jegyvásárlást, valamint éljenek az elővétel lehetőségével! A jégcsarnokban megszokott, barátságos, családias hangulat megtartása érdekében legyenek tekintettel szurkolótársaikra, segítsék a biztonsági szolgálat munkáját, hiszen a jó hangulat mindannyiunk érdeke.

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a kapuk mögötti, valamint a betonlelátó két oldalán, a sarokban található szektorok állóhelyi szektorok. A klub a bejáratnál, valamint a szektorok bejáratánál tájékoztató táblákat helyez ki az ezekben a szektorokban szurkoló kilátogatók számára. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Fehérvár AV19 kéri az itt helyet foglaló szurkolókat, hogy állva szurkoljanak a találkozón annak érdekében, hogy a jeggyel rendelkezők mindegyike el tudja foglalni helyét a lelátók valamelyikén!